+
Bezárás Menü
0°C
2023. május 31.
Angéla, Petronella
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Összes hír

Nem csak szakma, hanem hivatás, amely egész embert kíván

Nem csak szakma, hanem hivatás, amely egész embert kíván

Bonyhád | Dátum: 2016. 07. 12.

Tóth Lászlóné, az I-es számú, valamint Gűth Józsefné, a II-es számú krónikus belgyógyászati osztály ápolónője vehette át idén a Domokos-díjat a bonyhádi kórházban. Mindketten elkötelezett gyakorlói hivatásuknak.

Tovább
Idén is remek programnak ígérkezik a Tarka Marhafesztivál

Idén is remek programnak ígérkezik a Tarka Marhafesztivál

Bonyhád | Dátum: 2016. 07. 11.

– A szó szoros értelmében egy valódi tarka hétvégére készülünk augusztus 12-14. között, hiszen városunk – és a térség – legnagyobb közösségi, gasztrokulturális rendezvényének, illetve a „Sommerfest”, vagyis a Tolna Megyei Németek Napjának megrendezése mellett, szintén ekkor ünnepeljük a németországi Treuchtlingennel kötött testvértelepülési együttműködésünk ötéves jubileumát – emelte ki Filóné Ferencz Ibolya hétfőn, a témában tartott sajtótájékoztatón. Bonyhád polgármestere részletezte, az „Európa a polgárokért” pályázatnak köszönhetően a bajorországi barátaik mellett a másik hét partnertelepülésről is hívtak delegációkat, hogy valamennyien részesei lehessenek a szerződés megerősítésének, amely tovább gazdagítja az amúgy is változatos hétvége kínálatát.

Tovább
„A mi Tarkánk” szlogen- és logópályázat

„A mi Tarkánk” szlogen- és logópályázat

Bonyhád | Dátum: 2016. 07. 07.

„A mi Tarkánk” címmel szlogen- és logópályázatot hirdet Bonyhád Város Önkormányzata a település legnagyobb rendezvényéhez kapcsolódóan. A mintegy 100 ezer forint összdíjazású versenyhez bárki csatlakozhat. Részletek, és a nevezési lap a baloldali menüsávban, a „A mi Tarkánk” szlogen- és logópályázat” résznél.

Tovább
„Ez volt az eddigi legjobb osztálykirándulásunk!"

„Ez volt az eddigi legjobb osztálykirándulásunk!"

Bonyhád | Dátum: 2016. 07. 06.

A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kilencedikes diákjai a „Határtalanul” program keretében Erdélyben tettek 5 napos tanulmányutat.

Tovább

A közvilágítási hálózat korszerűsítése: várjuk a lakosság javaslatait, jelzéseit

Bonyhád | Dátum: 2016. 07. 06.

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy Bonyhád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 92/2016 (VI. 30.) számú határozatával Bonyhád város közvilágítási hálózatának LED lámpatestekre történő korszerűsítése mellett döntött.

Tovább
Köszöntő a borszéki borvízpalackozás 210 éves évfordulójára

Köszöntő a borszéki borvízpalackozás 210 éves évfordulójára

Borszék-Bonyhád | Dátum: 2016. 07. 06.

Idén megalapításának 210 éves évfordulóját ünnepli a borszéki Borsec ásványvízmárka palackozó üzeme. Az évforduló egész Borszék ünnepe is, lévén a 210 évvel ezelőtti gyáralapítás egyben Borszék fürdőteleppé fejlesztésének is kezdete. Ez alkalomból Mik József polgármestert és Farkas Aladár rangidős városi tanácsost, helytörténészt kérdeztük.

Tovább
Varga Gyöngyvér közel három évtizedig vezette a gondozási központot

Varga Gyöngyvér közel három évtizedig vezette a gondozási központot

Bonyhád | Dátum: 2016. 07. 06.

Nyugdíjba vonul Varga Gyöngyvér a Bonyhádi Gondozási Központ vezetője. Közel három évtizedig állt az intézmény élén.

Tovább
Rangos elismerésben részesült a bonyhádi kórház munkatársa

Rangos elismerésben részesült a bonyhádi kórház munkatársa

Bonyhád | Dátum: 2016. 07. 05.

A Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet dolgozója, Herbertné Breining Erika a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Semmelweis díját vehette át.

Tovább
A szülő-gyermek kapcsolat erősítése volt a program elsődleges célja

A szülő-gyermek kapcsolat erősítése volt a program elsődleges célja

Bonyhád | Dátum: 2016. 07. 05.

Immár hagyományt teremtve családi napot tartott július 2-án az Életút Kistérségi Közhasznú Családsegítő Egyesület a Bonyhádi Gondozási Központ Család- és Gyermekjóléti központjával az ügyfélkörükbe tartozó, nehéz sorsú családoknak. A programon a Család- és Gyermekjóléti Központnál a gyermekek udvari játékokkal – trambulinnal, ugráló kötelekkel, ugráló labdákkal, rollerezéssel, csocsó asztallal, valamint számos ügyességi játékkal, versenyekkel tölthették az időt - tájékoztatott az egyesület képviseletében Solymosi Anita, szakmai vezető.

Tovább
Nagy örömmel fogadta a gratulációkat Erzsi néni

Nagy örömmel fogadta a gratulációkat Erzsi néni

Bonyhád | Dátum: 2016. 07. 04.

További jó erőt, egészséget kívánt Bognár Józsefnének Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere 90. születésnapja alkalmából köszöntötte fel Erzsi nénit hétfőn, Ady utcai otthonában. A gratuláló szavak mellett Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait tartalmazó díszoklevéllel és az önkormányzat ajándékával kedveskedett a város megbecsült polgárának, aki családja körében, köszönettel fogadta a polgármester figyelmességét.

Tovább
Folytatódott az atléták sikersorozata: öt érem a junior és az utánpótlás országos bajnokságon

Folytatódott az atléták sikersorozata: öt érem a junior és az utánpótlás országos bajnokságon

Bonyhád-Szombathely | Dátum: 2016. 07. 04.

Szombathely adott otthon a junior és utánpótlás korú atléták országos bajnokságának ahol az AC Bonyhád versenyzői is indultak és remek eredményeket értek el. A diákolimpián elért sikereik jelezték már, hogy jól sikerült a formaidőzítés. A tanév végi hajrá és az érettségi néhányuk felkészülését ugyan kissé megnehezítette, de ezeken túl lépve már felszabadultabban tudtak versenyezni az országos bajnokságon, ami a teljesítményekben is megmutatkozott.

Tovább
Korszerűsítenék a közvilágítást

Korszerűsítenék a közvilágítást

Bonyhád | Dátum: 2016. 07. 02.

A város közvilágítási hálózatának LED lámpatestekkel történő korszerűsítéséről döntött Bonyhád önkormányzatának képviselő-testülete legutóbbi, csütörtöki ülésén.

Tovább
A fővárosban lazítottak a közös hivatal munkatársai

A fővárosban lazítottak a közös hivatal munkatársai

Bonyhád-Budapest | Dátum: 2016. 07. 02.

Budapesten kapcsolódtak ki a Bonyhádi Közös Önkormányzati Hivatal munkatársai július 1-jén. A köztisztviselői nap alkalmából szervezett kiránduláson igazi csapatépítő programokhoz csatlakozhattak a kollégák. Filóné Ferencz Ibolya polgármester – dr. Puskásné dr. Szeghy Petra jegyző álláspontját is tolmácsolva – azt mondta a jó hangulatú nap zárásaként, hogy az elmúlt időszakban is sokan és sokat dolgoztak a hivatal, a város, az itt élő emberek érdekében, amiért köszönet illet valamennyi munkatársat.

V. B.

Tovább
A házhoz menő szolgáltatás váltja a gyüjtőszigeteket

A házhoz menő szolgáltatás váltja a gyüjtőszigeteket

Bonyhád | Dátum: 2016. 07. 02.

A BONYCOM Nonprofit Kft. ezúton is tájékoztatja a lakosságot, hogy 2016. július 1-től a város területén lévő szelektív hulladékgyűjtő szigetek megszűnnek, mivel a szelektíven gyűjtött háztartási hulladékot a házhoz menő gyűjtési rendszer keretében szállítják el mind a családi házas, mind a társasházas övezetekből.

Tovább
Tóth Lászlóné és Gűth Józsefné vehette át idén a Domokos-díjat

Tóth Lászlóné és Gűth Józsefné vehette át idén a Domokos-díjat

Bonyhád | Dátum: 2016. 06. 30.

Tóth Lászlóné Ilcsi, az egyes számú krónikus belgyógyászati osztály ápolója, valamint Gűth Józsefné Amál, a kettes számú krónikus belgyógyászati osztály általános ápolója és asszisztense vehette át idén a Domokos-díjat a Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet Semmelweis-napi ünnepségén, illetve összdolgozói értekezletén. Mint azt dr. Barcza Zsolt főigazgató elmondta, Domokos Sándor minden vében felajánl a kórház két egészségügyi szakdolgozójának 50-50 ezer forintot. Kiemelkedő tevékenysége elismeréseként az egyik személyt ő javasolja, a másikat pedig a kórház vezetősége.

Tovább