+
Bezárás Menü
0°C
2023. december 04.
Borbála, Barbara, Boróka
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Összes hír

Kenderesi Tamás az idei Boros Dezső-díjas

Kenderesi Tamás az idei Boros Dezső-díjas

Bonyhád | Dátum: 2016. 10. 23.

A bonyhádi születésű olimpiai- és Európa-bajnoki bronzérmes, ifjúsági olimpiai bajnok úszó, Kenderesi Tamás vehette át idén a Boros Dezső-díjat az október 23-i városi ünnepségen Filóné Ferencz Ibolya polgármestertől. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján tartott program nemcsak a jubileumra való tekintettel volt rendhagyó: két állampolgári eskütételre is sor került a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ színpadán. Bonyhád székelyföldi testvértelepülése, a Hargita megyei Madéfalváról érkezett Szentes Csaba és Csibi József az ünnepségen lettek hivatalosan is magyar állampolgárok, amely – az érintetteken kívül – valamennyi jelenlévő számára felemelő érzést jelentett. A Perczel Mór Szakközépiskola diákjainak kiváló műsorát követően az '56-os emlékhelyek megkoszorúzásával folytatódott az ünnepség, majd a katolikus temetőben, a bonyhádi hősök nyughelyénél ért véget.

V. B.

Tovább
Szép programokkal köszöntötték az időseket

Szép programokkal köszöntötték az időseket

Bonyhád | Dátum: 2016. 10. 21.

A Bonyhádi Gondozási Központ Idősek Otthona 2016. október 19-én ünnepelte idősek napi rendezvényét, míg az Idősek Klubjában csütörtökön zajlott ez az esemény. Az otthonvezető, Kiss-Kelemen Eszter köszöntőjét követően a munkatársak és az Őszirózsa Alapítvány önkéntesei színes műsorral kedveskedtek ellátottaiknak. Az Idősek Otthona vendége volt a Felvidékiek Kórusa, amely nagysikerű szereplésével koronázta meg a műsor színvonalát. Az Idősek Klubjában tartott csütörtöki rendezvényen tiszteletét tette Szabó Tibor, Bonyhád alpolgármestere, aki köszöntőjében nagyra méltatta a szépkorúakat és az általuk lefektetett alapokat.

Tovább

Remek volt a hangulat a találkozón

Bonyhád | Dátum: 2016. 10. 19.

Megközelítően 150 fő részvételével, nagy sikerrel zajlott le szombaton a Bonyhád és környéke nyugdíjas klubjainak regionális találkozója a völgység fővárosában, a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban. A Bonyhádi Városi Nyugdíjas Klub szervezésében a helybeliek mellett aparhanti, izményi, kismányoki, egyházaskozári és lengyeli klubok tagjait látták vendégül az idősek napja alkalmából megszervezett rendezvényen.

Tovább
Emlékezzünk együtt '56 hőseire!

Emlékezzünk együtt '56 hőseire!

Bonyhád | Dátum: 2016. 10. 19.

Kedves bonyhádiak!

Október 23-án, az 1956-os Forradalomra és Szabadságharcra emlékezünk. A 60. évfordulóra Bonyhádon is méltóképen készülünk. Szeretném, ha közösen ünnepelnénk. Ha együtt lennénk részesei a Boros Dezső-díj átadásának. Közösen örülhetnénk Szentes Csaba, Madéfalva polgármesterének és családjának állampolgári eskütételének. Mindenkit sok szeretettel várok a művelődési központban 17:00 órakor kezdődő ünnepségre.

Barátsággal:

 

 

 

Filóné Ferencz Ibolya

polgármester

Tovább

Fontos a pontos tudás

Bonyhád | Dátum: 2016. 10. 18.

Balesetmegelőzési versenyt szervezetek a Bonyhádi Rendőrkapitányság munkatársai a Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság támogatásával és segítségével a napokban a rendőrkapitányságon, tájékoztatott Farkas Kinga, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Tovább
Krakkóban nyílt kiállítása Stekly Zsuzsának

Krakkóban nyílt kiállítása Stekly Zsuzsának

Bonyhád-Krakkó | Dátum: 2016. 10. 17.

Krakkóban is nagy sikerük van Stekly Zsuzsa szemet gyönyörködtető képeinek. A bonyhádi zománcművesnek a napokban nyílt meg a kiállítása a lengyelországi városban, a Karol Wojtyla Érsek Múzeumban. – Úgy láttam, hogy sikerült belopni magam a szívükbe; nekem óriási élmény volt, örülök, hogy elfogadtam a meghívásukat – fogalmazott Zsuzsa, akitől azt is megtudtuk, hogy 60 alkotást vitt magával, de csak 57-et fog hazahozni november közepén: ugyanis hálája jeléül hármat odaajándékoz a szervezőknek. A sikeres programhoz a völgységi város nevében Filóné Ferencz Ibolya polgármester is gratulált a bonyhádi Perczel-díjasnak.

V. B.

Tovább
Továbbviszi az átélt csodát

Továbbviszi az átélt csodát

Bonyhád | Dátum: 2016. 10. 16.

Mozgalmasan telnek a bonyhádi evangélikus gyülekezet beosztott lelkészének napjai. Hevér Beatrix több mint két hónapja, augusztus elseje óta teljesít szolgálatot a településen segítve Aradi András esperes munkáját.

Tovább
Vetélkedő az egészséges környezetért

Vetélkedő az egészséges környezetért

Bonyhád | Dátum: 2016. 10. 14.

A Laurus Alapítvány 14. alkalommal bonyolította le október 13-án az általános iskolák kistérségi környezetvédelmi vetélkedőjét az Egészségfejlesztési Irodával és Bonyhád Város Önkormányzatával együttműködésben. A Vörösmarty Mihály Művelődési Központ táncterme ezúttal is megtelt lelkes kis környezetvédőkkel és felkészítőikkel.

Tovább
Gyönyörű kincseket rejt a Kép-Tár-Ház

Gyönyörű kincseket rejt a Kép-Tár-Ház

Bonyhád | Dátum: 2016. 10. 13.

– Lassan, de alakul – az elképzeléseimnek megfelelően – a Kép-Tár-Ház, amelyben a mai immáron a harmadik kiállítás. Terveim szerint minden hónapban életre hívok egy ehhez hasonló kulturális programot, amit a muzsika és a költészet köt csokorba – ezekkel a gondolatokkal ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Móser Zoltán csütörtökön a „Hulló Levelek” című tárlatát.

Tovább
Az egyszeri kártérítésről tájékoztattak

Az egyszeri kártérítésről tájékoztattak

Bonyhád | Dátum: 2016. 10. 13.

Közmeghallgatást, valamint a német szövetségi köztársaság egyszeri kártérítésével kapcsolatban a Malenkij robot túlélőinek és érintett családtagjainak szóló tájékoztató előadást tartott a Bonyhádi Német Önkormányzat kedden. A rendezvényre azért volt szükség, mert a téma nagyon sokakat érint a környéken - annak idején 205 bonyhádit vittek el kényszermunkára - és sok téves információ kering a köztudatban - tudtuk meg Köhlerné Koch Ilonától, a Bonyhádi Német Önkormányzat elnökétől.

Tovább

Új, korszerű ággyal gazdagodott a kórház ápolási osztálya

Bonyhád | Dátum: 2016. 10. 13.

Szerdán adták át azt a Hill-Rom funkcionális betegágyat, amely ezentúl a Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet ápolási osztályán fog a betegek és az ápolási személyzet előnyére válni. A megközelítően 600 ezer forint értékű ágyat Laufer Éva ápolási igazgató nyerte intézményüknek a Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének Országos Konferenciáján, Balatonfüreden.

Tovább
A VÖT elnöke is a jótékony kezdeményezés mellé állt

A VÖT elnöke is a jótékony kezdeményezés mellé állt

Bonyhád-Zomba-Paradicsompuszta | Dátum: 2016. 10. 12.

– Nem volt kérdés számomra, hogy támogatom a programot, hiszen magánemberként, polgármesterként és a Völgységi Önkormányzatok Társulásának (VÖT) elnökeként is fontosnak tartom a hétvégihez hasonló, karitatív akciók létrejöttét – emelte ki Filóné Ferencz Ibolya szerdán Paradicsompusztán, a KLIK Szekszárdi Tankerülete Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Berkes János Tagintézményben tartott sajtótájékoztatón. Bonyhád polgármestere ezt az október 15-i, jótékonysági futóverseny kapcsán osztotta meg a jelenlévőkkel, amely program népszerűsítésére kérte fel az intézmény, egészen pontosan a rendezvényt szervező Paradicsomi Gyermekekért Alapítvány.

Tovább
Újabb mozaik-gyöngyszemekkel örvendeztette meg közönségét

Újabb mozaik-gyöngyszemekkel örvendeztette meg közönségét

Bonyhád | Dátum: 2016. 10. 11.

– Nem készültem hosszú beszéddel, mert a jelenlévők copfos kislány korom óta ismernek. Így azt is tudják rólam, hogy már gyermekként szerettem rajzolni, alkotni, ezt a füzeteim is tanúsítják, amelyeket azóta is féltve őrzök – hangsúlyozta Brauerné Pálfi Andrea kiállítása: a „Szelíd üveg, lágy kő” című tárlatának keddi megnyitóján, amit október 28-ig tekinthetnek meg az érdeklődők.

Tovább
Tartalmas programok gazdagították a könyvtár kínálatát

Tartalmas programok gazdagították a könyvtár kínálatát

Bonyhád | Dátum: 2016. 10. 11.

A Solymár Imre Városi Könyvtár október 3-9. között csatlakozott az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozathoz. Heti programkínálatukban az egész család megtalálhatta a kedvére való kikapcsolódási lehetőséget.

Tovább
Érdemes az óráin maradni

Érdemes az óráin maradni

Bonyhád | Dátum: 2016. 10. 10.

Nemrég dr. Katz Sándor vehette át a megyei önkormányzat Bezerédj István-díját annak elismeréseként, hogy a tanteremben és azon kívül is sokat tesz a sikeres matematika oktatásért.

Tovább
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz