+
Bezárás Menü
0°C
2023. december 07.
Ambrus
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Hirdetmények

Közösen készülődtek karácsonyra

Közösen készülődtek karácsonyra

Bonyhád | Dátum: 2023. 12. 06.

A korábbi évek szép hagyományát folytatva karácsonyi díszeket készítettek az „Együtt 1 Másért” Nappali Intézmény ellátottjai december 6-án. A fiatalok meghívásának örömmel eleget téve Filóné Ferencz Ibolya polgármester is csatlakozott a jó hangulatú munkálkodáshoz, aki mindig szívesen látogat el hozzájuk, és ezúttal sem érkezett üres kézzel. Édességgel és az alkotásokhoz szükséges terményekkel kedveskedett a Dózsa György utcai intézmény ellátottjainak, akik köszönettel fogadták a városvezető figyelmességét. Az Összefogás Közhasznú Alapítvány által fenntartott intézmény az értelmileg sérült és fogyatékkal élő fiatalokat karolja fel, vármegyei és országos kitekintésben is példaértékű módon.

 

Tovább
Megjelent a Bonnharder Nachrichten novemberi lapszáma

Megjelent a Bonnharder Nachrichten novemberi lapszáma

Bonyhád | Dátum: 2023. 12. 06.

Tovább
A jók között a legjobb

A jók között a legjobb

Bonyhád | Dátum: 2023. 12. 05.

Hatalmas öröm a város számára, hogy dr. Katz Sándor matematika-fizika szakos középiskolai tanár országos Prima Primissima Díjas lett kategóriájában. Ebből az apropóból kereste fel otthonában Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony, hogy a telefonos köszöntést követően személyesen is gratuláljon a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium egykori tanárának, aki hálás szívvel fogadta a városvezető figyelmességét.

Tovább
A sütivásár bevételéből megédesítik a rászoruló családok ünnepvárását

A sütivásár bevételéből megédesítik a rászoruló családok ünnepvárását

Bonyhád | Dátum: 2023. 12. 03.

A borús, esős idő ellenére sokan ellátogattak a Völgységi Advent részeként tartott december 2-ai jótékonysági sütivásárra. Sőt, nem csak részt vettek, adakoztak is az emberek a bonyhádi Családsegítő- és Gyermekjóléti Központot támogatva. Összesen 625.320 forint gyűlt össze a program során.

Tovább
Advent I. vasárnapja

Advent I. vasárnapja

Bonyhád | Dátum: 2023. 12. 03.

Áldott, szeretetteljes várakozást kívánunk mindenkinek!

Tovább
Vörösmarty Mihályra emlékezünk

Vörösmarty Mihályra emlékezünk

Bonyhád | Dátum: 2023. 12. 01.

Tovább
Szombaton déltől zárva lesz a rendezvénytér parkolója

Szombaton déltől zárva lesz a rendezvénytér parkolója

Bonyhád | Dátum: 2023. 11. 29.

Tájékoztatjuk a gépjárművezetőket, hogy a Völgységi Advent rendezvény keretében szervezett program ideje alatt a Kaszinókert Rendezvénytér parkolója 2023. december 2-án (szombat) 12:00 órától 19:00 óráig lezárásra kerül. Amennyiben a fenti napon gépjárművel való parkolást terveznek az érintett helyszínen, kérjük szíveskedjenek figyelembe venni, hogy december 2-án 12:00 óráig a parkolót a gépjárművekkel el kell hagyni! A lezárásból eredő nehézségekért elnézésüket kérjük!


Bonyhád Város Önkormányzata

Tovább
Lakáspályázati kiírás - József u. 27/8.

Lakáspályázati kiírás - József u. 27/8.

Bonyhád | Dátum: 2023. 11. 28.

Bonyhád Város Önkormányzata pályázatot hirdet az Önkormányzat tulajdonában álló bérlakás szociális alapon történő bérbeadására. Részletek a mellékletben.

Tovább
Megnyugtató számok rajzolódnak ki a jövő évi normatív finanszírozás tekintetében

Megnyugtató számok rajzolódnak ki a jövő évi normatív finanszírozás tekintetében

Bonyhád | Dátum: 2023. 11. 28.

Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony képviselte városunkat a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) által tartott regionális polgármesteri fórumon Zalakaroson. A november 22-24. között zajlott szakmai eseményen számos témakör került elő az önkormányzatok működésével kapcsolatban. Bonyhád tekintetében megnyugtató számok rajzolódnak ki az ellátandó feladatokhoz társított különböző költségvetési sorokon a 2024-es normatív finanszírozást illetően.

Tovább
Bonyhádiak a világ tetején

Bonyhádiak a világ tetején

Bonyhád | Dátum: 2023. 11. 28.

Szép eredményekkel zárták a völgységiek a Cegléden tartott IKMF Kettlebell World Championship megmérettetést. Vadász Judit világbajnok lett kategóriájában. Akárcsak a Bonyhádi Spárta Akadémia Sportok Egyesülete több versenyzője, akik összesen kilencen képviseltették magukat. Palkó Csilla világbajnoki I. helyezés, Kiss Csaba II. helyezés, Schnetz Tamás szintén II. helyezés, Dr. Weber Boglárka III. helyezés, Harsányi András ugyancsak III. helyezés. A város vezetése nevében Filóné Ferencz Ibolya polgármester szívből gratulált a bonyhádi sportolóknak. Ebben az évben nem először tehette, ami igazolja azt a nagyszerű szakmai munkát, amely a városban működő egyesületek mindennapjait jellemzi. Hajrá, Bonyhád!

Tovább
Városunk egyik ékköve a Perczel-kúria

Városunk egyik ékköve a Perczel-kúria

Bonyhád | Dátum: 2023. 11. 26.

Tovább
Gratulálunk az intézmény valamennyi munkatársának!

Gratulálunk az intézmény valamennyi munkatársának!

Bonyhád | Dátum: 2023. 11. 25.

Tovább
Továbbra is várjuk a felajánlásokat

Továbbra is várjuk a felajánlásokat

Bonyhád | Dátum: 2023. 11. 24.

Tovább
Szép hétvégét kívánunk!

Szép hétvégét kívánunk!

Bonyhád | Dátum: 2023. 11. 18.

A kedvenc városunk, amelynek fejlődésére, az itt élő közösségre méltán lehetünk büszkék!

Tovább
Nosztalgiázás a múzeumban

Nosztalgiázás a múzeumban

Bonyhád | Dátum: 2023. 11. 17.

Jövő márciusig látogatható az egykori 2. számú általános iskola történetét, mindennapjait bemutató időszaki kiállítás, amely november 16-án nyílt meg a Völgységi Múzeumban. Dr. Farkas István Gergő igazgató köszöntőjét követően Filóné Ferencz Ibolya osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Bonyhád polgármestere kiemelte: mindig örömteli számára, amikor egy civil kezdeményezést támogathat. Így van ez ennél a tárlatnál is, ugyanis Fritschi-Bottyán Noémi kezdeményezése volt az emlékek, tárgyak összegyűjtése.

Tovább
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz