+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
A családokkal közösen avatta fel a pihenőparkot a város vezetése

A családokkal közösen avatta fel a pihenőparkot a város vezetése

A korábban kihasználatlan terület mára több korosztály számára ad kiváló lehetőséget játékra, mozgásra vagy éppen piknikezésre. Bonyhád ismét jó példával járt elöl, az évekkel ezelőtt megszűnt strand helyére Családi Pihenőparkot varázsolt. A mintegy fél focipálya nagyságú, európai színvonalú, korszerű eszközökkel felszerelt létesítmény a Bonyhádi Sportcentrum építtetésében, 116,3 millió forintból valósult meg. Az összegből 71,4 millió forint volt a pályázati forrás, 44,9 millió forint pedig az önkormányzati önerő. 

A pénteken délután tartott ünnepélyes átadáson Filóné Ferencz Ibolya polgármester örömmel nyugtázta, hogy egy régi tervet, egyúttal személyes célkitűzését sikerült megvalósítani. A város vezetője azt is hangsúlyozta, hogy a bonyhádiak messzemenő partnerséggel és támogatással kísérték végig a megvalósulásig tartó folyamatot. Bár az időjárás gyakorta nem volt kegyes, a kivitelező KÉSZ Kft. kiváló munkával mindent megtett annak érdekében, hogy a parkot időben és rendeltetésének megfelelően birtokba vehesse a lakosság.

Ez így is történt, valamennyi érdeklődő tarka forgatagot élhetett meg a fákkal beültetett, tavasszal kizöldülő „szigeten”. Bemutató zajlott a KRESZ-suli jóvoltából és a skate pályán, azaz görpályán, a deszkások, rolleresek, biciklisek álom terepén. A jövőt idézi az új, több korosztály számára tervezett integrált játszótér, ami azonnal elnyerte a legifjabbak tetszését. A fitnesz részen négy eszköz ad lehetőséget a testmozgásra – akár az idősebb korosztálynak is. A szabadtéri konyhaművészet híveit pedig tűzrakóhely, egyúttal főzőhely várja, mint a közösségteremtés egy-egy hatékony forráspontja. Emellett több pad, hulladékgyűjtő, valamint kupakgyűjtő-szív járul hozzá a komfort érzés fokozásához.

A Családi Pihenőpark átadásának keretében talált gazdára a COLONIA Alapítvány tanulmányi ösztöndíja, a kedvezményezett Erményi Szonja középiskolás tanuló lett. A Virágos Bonyhádért díjat a legszebb portával rendelkező Rittinger Antalné, Hufnágel Jánosné és Lovasi Béla kapta meg. A Magyarország Legszebb Konyhakertje versenyben Vass Valéria és családja bizonyította magas fokú szakmai tudását. A Bonyhádi Fürdő Kft. által általános iskolásoknak kiírt, Életünk a víz című rajzpályázatra kilencvennyolc pályamű érkezett, a zsűri tizenhárom díjat és egy különdíjat adott át. Az Életfa program folyatatásaként a területre is kerültek facsemeték, amelyeket a büszke szülők szalaggal láttak el.

Forrás: Tolnai Népújság

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz