+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
A csapatmunka a sportsikerek kulcsa

A csapatmunka a sportsikerek kulcsa

– A meghívott és itt megjelent sportolókat illeti egyrészt köszönet azért, mert sikereikkel öregbítik Bonyhád hírnevét a megyében, országos és határon túli megmérettetéseken. Szintén köszönet illeti azokat a felkészítőket, akik segítettek ezeket az eredményeket elérni, amelyekbe ők is rengeteg munkát fektettek. Harmadszor, nem elhanyagolható a családi háttér sem, hiszen a sikerekhez nélkülözhetetlen a szülők, nagyszülők támogatása – mondta Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere a 2017-es évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolók és felkészítőik köszöntésére szervezett szerdai ünnepségen. 

 

A település vezetője arra is kitért, hogy az önkormányzat miként tud hozzájárulni ezekhez a sikerekhez: az infrastruktúrával, a sportlétesítményekkel. Mint elmondta, a sportcsarnok felújítása jelenleg is zajlik, bár nyugodtan lehetne építésről beszélni, hiszen szinte az alapig visszabontották és újraépítették az épületet. A munkát január 31-ig be is kell fejeznie a kivitelezőnek, és jelen állás szerint be is fogják tartani a határidőt. Mivel a település leginkább kihasznált létesítményéről van szó, nagyon várják már, hogy elérkezzen az átadás pillanata. Ehhez azonban még a sporttechnológiák beépítését is meg kell várni, így az ünnepségre várhatóan 2018 tavaszán kerülhet majd sor.

Ezen felül olyan forrást szeretnének találni, amely révén a Sport utcában a futball pálya és környezete teljesen megújulhat.

Vizin Balázs, az önkormányzat kommunikációs munkatársa hozzátette, a tavasszal aláírt támogatási szerződésekkel összesen 24 millió forinttal járult hozzá a sportegyesületek működéséhez a város.

– Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – Tamási Áron szavait idézve érzékeltette Csábrák János köszöntőjében, hogy a bonyhádi sportolók otthon vannak a városban. Méltatta a sportolók teljesítménye mögött álló hátteret, amelynek szerepe van abban, hogy a fiatalok nemzeti válogatottakban is sikeresen szerepelnek.

Elismerésben részesültek
A szakemberek – Oláh Annamária, Csábrák János és Kersák Tamás – alkotta bizottság döntése alapján elismerésben részesültek: Biró Barnabás úszó és felkészítője Gulyás Péter, Fábián Csongor kerékpáros és felkészítője Schneider Gábor, Bauer Attila és Lippai Zoltán duatlonisták, Böndör Dániel, Scheidler Dávid, Scheidler Réka rúdugrók, valamint felkészítőjük Scheidler Géza, Varga Lőrinc, Kocsis Kata futó és akadályfutó továbbá felkészítőjük Csábrák János, a magasugró csapat tagjai: Márton Ferenc, Balogh Péter, Matos Dániel, Fazekas Mátyás, Szabó Máté és felkészítőjük Ferenczi Imre, Genczler Kornél és Szász Dávid labdarúgók, Szösz Letícia és Szösz Teodóra Csenge és Kovács Dávid távlovaglók, illetve Bányai Béla távhajtó. Köszöntötték Vargáné Marsai Zsuzsanna futót és Plesz Botond triatlonistát is.

Forrás: Tolnai Népújság/Hargitai Éva

 

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz