+
Bezárás Menü
0°C
2024. március 29.
Auguszta
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
A dalok Jézus tanításairól szólnak

A dalok Jézus tanításairól szólnak

Gryllus Dániel, a több mint fél évszázada működő Kaláka együttes alapítója és vezetője kétszeres Kossuth-díjas művész. Az idén neki – és Vilmos nevű öccsének – ítélt Szikra-díj a legjobb keresztény szellemiségű előadókat illeti meg. Már 1991-ben megjelent Pál apostol – Dalok Pál levelei szerint című albuma, melyet négy évvel később A hegyi beszéd – Dalok Máté evangéliuma alapján, 1997-ben pedig a Tizenöt zsoltár című lemez követett. Az Igéimet forgassátok! – dalok Jézus tanítási szerint című koncert a sorozatban legújabb állomása. Miképpen korábban, most is Sumonyi Zoltán versei kaptak ihletett dallamokat.
Erről győződhetett meg a múlt vasárnap este a közönség Bonyhádon, az evangélikus templomban, ahol bevezetésként Aradi András esperes mondott igét Máté evangéliumából. Ezután Gryllus Dániel (ének, furulya, klarinét, citera, melodika), Smidéliusz Gábor (ének, gitár), Becze Gábor (nagybőgő) és Huszák Zsolt (gitár) elevenítette meg Jézus tanulságos, elgondolkodtató történeteit, az ősforrásból merítve.

Forrás: Teol.hu

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz