+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
A poharakba bor, a közös „emlékkönyvbe” pedig egy új fejezet került

A poharakba bor, a közös „emlékkönyvbe” pedig egy új fejezet került

A Kränzlein Néptánc Egyesület és a Bonyhádi Német Önkormányzat révén idén sem merültek feledésbe a városban a Márton-napi népszokások. A hagyományoknak megfelelően, november 11-én reggel a búcsúfa felállításával vette kezdetét a programsorozat, ami a lovaskocsis borgyűjtéssel folytatódott.

A tánccsoport legényei több helyre is bekopogtattak Bonyhád utcáin kocsizva – egészen pontosan énekszóval igyekeztek mosolyt csalni a házigazdák arcára, akik némi harapnivalóval és természetesen finom borral viszonozták a nem mindennapi ébresztőt. A jól megérdemelt délutáni pihenőt követően este a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban zajlott, remek hangulatú bállal folytatódott a program. A lelkes közönség a Forte Zenekar muzsikáira ropta vasárnap hajnalig – egy újabb sikeres bulit feljegyezve a bonyhádi bálok „emlékkönyvébe”.

V. B.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz