+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

„A településen élők összefogása segítheti a közösség létét”

Aradi András, a Bonyhád-Hidas-Kismányoki Evangélikus Egyházközség lelkésze lett a Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye új esperese, miután elődje, Szabó Vilmos Béla nyugdíjba vonult. A lelkészt augusztus végén iktatták be új hivatalába.  – Szüleim révén békéscsabai gyökerű vagyok, bár Budapesten születtem, mivel szintén evangélikus lelkész édesapám akkor ott teljesített szolgálatot. Szarvason nőttem fel, de a középiskolát és a teológiát már a fővárosban végeztem el – mondta Aradi András, a Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye új esperese. 

 
Aradi András esperes
(fotó: Bonyhád TV)

A teológiát 1994-ben fejezte be, és dr. Harmati Béla, akkori püspök szentelte fel. Az első évek az evangélikus lelkipásztoroknál segédlelkészként telnek, ezt az időszakot Aradi András Pécsen töltötte. Ez idő alatt ismerte meg a feleségét, Aradi Valériát, akit 1998-ban vett el. – A feleségem pécsi, ezzel eldőlt, hogy dél-dunántúli maradok – tette hozzá az esperes. A házaspárnak négy lánygyermeke született.

Aradi András 1996-ban tette le a lelkész vizsgát, ez után hívta meg lelkésznek a dombóvári gyülekezet, a kaposszekcsői és a csikóstőttősi társgyülekezettel és azok szórványaival kiegészülve. Dombóváron tizenkét éven keresztül teljesített szolgálatot, azután 2008-ban Krähling Dániel hívta Bonyhádra lelkész kollégának. A korábbi esperes 41 évig volt az egyházközség evangélikus lelkipásztora, majd 2011-es nyugdíjba vonulása után tőle vette át a gyülekezetet Aradi András. Ez a szolgálat egészült most ki az új teendőkkel. A lelkész elmondta, hogy esperesként két nagy feladatnak kell megfelelnie. A hivatal egyrészt adminisztratív funkcióval bír – ellenőriz, számon kér –, ugyanakkor a lelkészek érdekeit képviselő vezetőnek is lennie kell. Aradi András azt mondta, sokszor nehéz, hogy miközben bizalmi viszonyra törekszik a kollégákkal, adminisztratív feladatai is vannak. Ez a kettősség feszültséget okozhat, ami odafigyelő, nyílt kommunikációval, párbeszéddel feloldható. – Keresztyén emberként mindig az Úristen jelenlétében bízunk, és az ő jelenléte fel tudja oldani a feszültséget – hangsúlyozta az esperes.

Ugyanakkor úgy véli, nemcsak a lelkészek, hanem a gyülekezetek érdekeit is szem előtt kell tartania, ami szintén nem könnyű feladat a Tolna-Baranyai Egyházmegyében. Főként a fogyatkozó gyülekezetek miatt, aminek az egyik oka a gyermeklétszám csökkenése, másfelől pedig az, hogy az egykor nagyobb létszámú gyülekezettel bíró falvakból elköltöznek a fiatalok. A gyülekezetek azonban szeretnék megőrizni a hagyományaikat, az istentiszteletek megszokott rendjét, ám egy lelkész kénytelen több településen is szolgálni, ami kikényszeríti a változást. Aradi András szerint türelemmel, tapintatosan ezt meg kell értetni a hívekkel, mert fontos, hogy a lelkész se fáradjon bele a hivatásába. Már csak azért sem, mert családos emberek, akiknek otthon szülőként is helyt kell állniuk.

Mindemellett probléma, hogy kevés a lelkész, a fiatalok a teológia elvégzése után jellemzően inkább nagy városok, nagy gyülekezeteinél szeretnének elhelyezkedni. A kötelezően bevezetett iskolai hittanórák eredményeként pedig azzal szembesültek, hogy kevés a hitoktató, ezért sok helyen ez a feladat is a lelkészekre hárul.

Ugyanakkor a hívek között egyre nagyobb számban jelennek meg a harmincas, negyvenes korosztály tagjai. Aradi András azt mondta, jó látni a pozitív csalódást. Gyakran ugyanis arra csodálkoznak rá a fiatal felnőttek, hogy milyen előítéletesek voltak az egyházakkal, ridegnek, morózusnak, komolynak gondolták, a közösségben viszont megtapasztalják, hogy valójában mennyire emberközeli. Ezzel együtt a lelkészek felelőssége is, hogy Isten igéjét mai módon tudják átadni, úgy, hogy az érthető legyen – emelte ki az esperes.

 

Egyedüli jelölt volt az esperesi hivatalra

Az evangélikus egyház szokásai szerint hat évente tartanak választást, amikor a gyülekezetek presbitériumaitól az országos szintekig, mindenhol tisztújítást tartanak. Csak a püspök kivétel, aki nyugdíjazásáig maradhat a hivatalában. Ez esetben azonban a ciklus közepén rendkívüli választásra volt szükség, Szabó Vilmos Béla, korábbi esperes nyugdíjba vonulása miatt. A hivatalra Aradi András egyedüli jelölt volt, és a gyülekezetek presbitériumai választották meg esperesnek. Gáncs Péter püspök augusztus végén iktatta be.

Aradi András székfoglalójában elmondta: nem minden a lelkészen múlik, a településen élők összefogása segítheti a közösség létét, erősödését. Éppen ezért nem az a kérdés, hogy mi legyen a megmaradt templomokkal, hanem az, hogy hol van élet, hol vágyják Isten igéjét.

Az egyházmegye vezetésének szolgálatát nem egyedül látja el, hanem Andorka Árpád egyházmegyei felügyelővel együtt, aki több mint húsz éve megválasztott felügyelője a Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegyének.

 

Forrás: Tolnai Népújság/Hanol Erzsébet

 
Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz