+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
A természet szépségeinek megörökítése és a futás a hobbija

A természet szépségeinek megörökítése és a futás a hobbija

Barcza Rita Betűző fények – betűk és képek kéz a kézben című fotókiállításának adott helyt tegnap a Solymár Imre Városi Könyvtár. A kiállítást Kovács Ferenc festőművész nyitotta meg.

– Bankban dolgozom, adminisztrációs területen, a fotózás a hobbim. A képek az Óbányai völgyben készültek, miközben fotóztam, a hangulatokra, a látványra, egy-egy érzésre hagyatkoztam. Sokat kísérleteztem, hogyan mozdítsam be expozíció közben a fényképezőgépet, ugyanis tizedmásodperceken múlik, hogy a fotó jól sikerüljön, ugyanakkor meglegyen az elmosott hatás – mondta lapunknak a Bonyhádon élő Barcza Rita, akinek huszonegy olyan fotóját állította ki a könyvtár, melyekhez kisebb írásai is születtek. Nem klasszikus értelemben vett természetfotókat készít, szíve szerint úgy fogalmaz, az erdő lelkét fotózza. Vonzzák a fák, különösen mély szeretettel és csodálattal figyeli a faleveleket, éli meg az erdő végtelen békéjét és nyugalmát, ahol gyönyörűen tetten érhető az örök körforgás. Szabadidejében egyébként sokat fut az Óbányai völgyig, de a fotózást és a sportot két önálló tevékenységként kezeli.

Forrás: Tolnai Népújság/Brunner Mónika

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz