+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 19.
Emma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
A tervek szerint halad a szennyvíztelep rekonstrukciója

A tervek szerint halad a szennyvíztelep rekonstrukciója

Lakossági fórumot tartott február 19-én a város önkormányzata a KEHOP-2.2.1-15-2015-00005 „Észak- és közép-dunántúli szennyvízelvezetési és- kezelési fejlesztés 4. (ékdu 4.)” című projekt előrehaladtát bemutatva. Filóné Ferencz Ibolya polgármester köszöntőjében felidézte: 1,8 milliárd forintot nyert a város a szennyvíztelep rekonstrukciójára, amely projekt előnyét Bonyhád mellett Nagymányok, Kakasd, Cikó és Kismányok is élvezi, hiszen a feladatot ellátó Mezőföldvíz Kft. közösen végzi ezen települések szennyvízének kezelését, elvezetését. – A 2019-es év egyik jelentős beruházása a projekt megvalósítása, amely része annak a 6 milliárd pályázati forrásnak, amit az utóbbi időben megnyertünk. Köszönöm mindenkinek az eddigi munkáját, további sikereket kívánok! - fogalmazta meg Filóné Ferencz Ibolya.

V. B.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz