Elnyerte a családok tetszését a város és a COLONIA Alapítvány által közösen szervezett gyermeknap Bonyhád-Majoson. Köszönjük minda...
Ide kattintva tekinthető meg a beosztás.
Immár hagyománynak számít, hogy Bonyhád Önkormányzata nevében a Város polgármestere minden év végén fogadást ad a városnak legtöbb adót fizető vállalkozóknak.
Immár hagyománynak számít, hogy Bonyhád Önkormányzata nevében a Város polgármestere minden év végén fogadást ad a városnak legtöbb adót fizető vállalkozóknak. Idén november 30-án tartották a rendezvényt. Ez alkalommal a város hírnevét öregbítő legkiválóbb sportolókat is erre a napra hívták a művelődési központban megtartott ünnepségre. Potápi Árpád János polgármester köszöntője után oklevelet és ajándékot adott át Tóth Ferenc kormánymegbízottal a megjelent vállalkozóknak, majd Hegedűs Endre világhírű zongoraművész csodálatos játékát hallgathatta meg a közönség. A koncert után került sor a legkiemelkedőbb sporteredményt elért fiatalok díjazására.
A színházteremben megtartott ünnepséget követően az első emeleti táncteremben állófogadásra invitálták a jelenlévő vendégeket.
Hegedűs Endre zongoraművész
Potápi Árpád János polgármester, Kersák Tamás az Oktatási, kulturális, sport és közrendvédelmi bizottság alelnöke Máté Norbertnek adja át a díjat.
Filóné Ferencz Ibolya és Potápi Árpád János köszönti az állófogadásra meghívott vállalkozókat és sportolókat.
Vissza