+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 19.
Emma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
A zárszámadási rendeletről és a cégek beszámolóiról is határoztak a képviselők legutóbbi ülésükön

A zárszámadási rendeletről és a cégek beszámolóiról is határoztak a képviselők legutóbbi ülésükön

– Nagyszerű évet zártunk, bízom benne, hogy az ideiről is ezt mondhatjuk majd el – így vezette fel Filóné Ferencz Ibolya a csütörtöki képviselő-testületi ülésen a város 2021. évi költségvetésének végrehajtását összegző napirendi pontot. Bonyhád polgármestere a zárszámadási rendelet megalkotása előtt kifejtette, 421 millió forint megtakarítással kezdte az idei esztendőt a város, ami megalapozta a 2022-es év tervezését, működését.

Emlékeztetett, felemás év volt a tavalyi, hiszen a világjárvány miatt egy jódarabig nem a megszokott rendben zajlott a működés, ami magával hozta a tervezett bevétel-kiadási arány módosulását is. Ennek ellenére mindvégig stabil maradt az önkormányzat, a közös hivatal és az intézmények működése. – Sőt, minden várakozást felülmúló: 671 millió forint iparűzési adóbevétel folyt be a városkasszába, ami nagyságrendileg több, mint az előző években – fogalmazott Filóné Ferencz Ibolya, majd hozzátette, az állami támogatások is a tervek szerint, folyamatosan érkeztek a városba. A nyílt ülésen 23 napirendi pontról tárgyaltak a város vezetői – valamennyi előterjesztésnek zöld utat adtak szavazatukkal. Tekintetettel a május végi tanácskozásra, meghallgatták az önkormányzati cégek beszámolóit. A 2022/23-as nevelési évben induló óvodai csoportokról is határoztak. Az előterjesztést kiegészítve a város polgármestere elmondta, szülői kérésre a Fáy Lakótelepen lévő Ficánka Óvodában 4,5-ről 5-re emelték a csoportlétszámot. A bővülés egyúttal egy új óvodapedagógusi álláshely létrejöttét is magával hozza – jegyezte meg Filóné Ferencz Ibolya.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz