Az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztek

Bonyhádon március 15-e reggelén az evangélikus temetőben Borbély József, Perczel Mór barátja, a Nemzetőrség lelkes szervezője sírjánál hajtottak fejet. Az szentmisét a katolikus templomban Erb József plébános és Markovics Milán Mór hadnagy, tábori lelkész együtt celebrálta. A művelődési házban tartott ünnepségen a tardoskeddi polgármester, Tóth Marián mondott beszédet. A nap felemelő pillanata volt, mikor Mik József borszéki polgármester és Potápi Árpád János, Bonyhád polgármestere ellátta kézjegyével a két település között létrejövő testvérvárosi szerződést. 2014-ben dr. Soczó László rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány a város közbiztonságáért végzett munkájáért, valamint társadalmi és közéleti tevékenységéért Perczel-díjat kapott Bonyhád Város Önkormányzati Képviselő-testülete döntése értelmében. A díjazott beszédében kifejtette, hogy mit jelent számára bonyhádinak lenni, szavai sokakat könnyekig meghatottak.

A Völgység Talentuma díjakat is szombaton adták át. A Völgységi Tehetséggondozó Egyesület idén Pókai Esztert, Csuma-Kovács Ritát, Czárth Csanádot, Wurst Bálintot és Váncsa Andrást jutalmazta kimagasló, sokoldalú teljesítményéért.

A színvonalas „Márciusi szél” című szerkesztett műsort a BÁI Széchenyi Iskola Tagintézmény tanulói mutatták be. A program Perczel Mór sírjának megkoszorúzásával zárult.

Tóth Marián, Tardoskedd polgármestere

Mik József, Borszék (Erdély) polgármestere

Dr. Soczó László

Pavle Radanov, Pancsova polgármestere mond pohárköszöntőt

Tóth Marián, tardoskeddi polgármester ünnepi beszéde:

Tisztelt Polgármester  Úr, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tardoskedd község önkormányzata  nevében szeretettel köszöntöm Önöket a mai, jeles nap alkalmából! Köszönöm, hogy 2014-ben is Önökkel ünnepelhetek.

Amikor e beszéd megírására készültem   azon tűnődtem, hogyan kezdjek neki, mi legyen az a fő irányelv, amelyre felfűzöm  a gondolatmenetét. Elsőként önző módon ilyenek jutottak az eszembe: ne legyek sablonos,  ne ismételjem önmagam. Majd azon gondolkodtam, vajon miért olyan jelentős a magyarság számára 1848. március 15.?  Az utókor értékrendjére melyik fogalom van a legnagyobb hatással? Egyáltalán mi késztet bennünket, magyarokat arra, hogy az azóta eltelt 166 év során minden márciusban  találkozzunk, és együtt ünnepeljünk? Miért érezzük azt szükségesnek, hogy megőrizzük és átadjuk gyermekeinknek, az utókornak a forradalmi ifjak, és az első magyar felelős kormány emlékét?

Hát persze- a példa. Az a példa, hogy sok egyformán gondolkodó magyar ember a történelmünk során már többször bebizonyította, hogy tudunk tenni magunkért. – Persze csak ha akarunk. Az is bizonyos, hogy annál sikeresebb a kezdeményezés, minél többen látjuk, gondoljuk:  ugyanaz a célunk.

Nemzeti ünnepeink okkal és méltán lettek a magyarság ünnepei. Voltak ugyan történelmünk során olyan időszakok, amikor múltbéli jeles napjaink ünneplését megtiltották, vagy amikor az ünnepeket másként értelmezték. Sőt olyan is előfordult, hogy egyszerűen csak kisajátították. A nemzeti ünnep lényege azonban benne foglaltatik nevében, nem a ténye teszi elsősorban ünnepé, hanem az, hogy kivétel nélkül minden magyar magáénak vallhatja és vallja, bárhol is éljen a világon. Minden nemzettársunknak joga van e jeles napokat emlékezetébe vésni és szívébe zárni. A történelmi emlékezet és a nemzeti érzet valahogy genetikusan ivódott belénk.  A nemzeti lét abban nyilvánul meg, hogy vannak olyan kortól, nemtől, társadalmi helyzettől, hitvallástól független, kétségbe vonhatatlan értékeink, melyek ismerete az egész magyarságot eggyé kovácsolják.

A megemlékezés úgy válik igazi ünneppé, hogy lehetőségünk adódik honfitársainkkal együtt emlékezni, közösen elgondolkodni azon, hogy milyen erkölcsi üzenete van a 48-as szabadságharcnak. Az 1848. március 15-én történt események sorsfordítóak voltak hazánk életében. Megalakult az első független és felelős magyar kormány. Pesten, a márciusi ifjak kihirdették a 12 pontot, békét, szabadságot és egyetértést akartak. Jogokat követeltek és sajtószabadságot, felelős minisztériumot, évenkénti országgyűlést, törvény előtti egyenlőséget.

Bár az első független magyar kormány mindössze fél évig állt országunk élén, nevükre, tetteikre mindig emlékezni fogunk. Beírták magukat történelmünk nagyjai közé. Úgy mint  Perczel Mór, kinek neve összeforr  Bonyhád, múltjával, jelenével és jövőjével egyaránt.

Az ő történetüket, az általuk hozott törvényeket, tevékenységüket nemzetünk sikertörténeteként könyvelhetjük el annak ellenére, hogy végül is a magyarság szabadságharcát vérbe fojtották. Mert nem lehet feledni, hogy a kivívott szabadságot idegenek verték le, cselszövéssel, megfélemlítéssel és túlerővel.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha időm engedi, szívesen olvasok szépirodalmat. A könyvek tömören  fogalmaznak meg olyan értékeket, melyeket más műfajban sokkal bonyolultabban  volna körülírni. Talán ezért is választottam Reményik Sándor versét, melyből két kifejezés ragadott meg legjobban. E két fogalom: - a munka és a hit.

Az 1848-as események több üzenetet hordoznak. A példaértékű nemzeti egységet,  az összefogást, a tenni akarást, a hősiességet. A bátorság egyedülálló példáját hagyták ránk elődeink: szabadságot, függetlenséget akartak. És bizony ezért sokan a létező legtöbbet, az életüket áldozták. Az ő áldozatuk adjon nekünk erőt ahhoz, hogy megvívhassuk a saját harcunkat. A harcunkat, melyet a hétköznapokban élünk, akár a megmaradásért, akár  a családunk eltartásáért. Tardoskedd polgármestereként vallom, megéri összefogni, hinni és dolgozni, mert a közös szerepvállalás nem elsősorban önmagunk miatt fontos. Nekünk, felnőtteknek, példát kell mutatnunk gyermekeinknek. Örökségünket megtartani, ápolni és gyarapítani, jelenünket tisztességgel megélni, élhető jövőt tervezni – ez nagy felelősségünk feléjük.

A településeink  vezetőinek kötelessége  gondoskodni, dolgozni együtt a városok, falvak lakóival, hiszen csak közös összefogással lehet előre lépni.  Az akarat az, amely egy irányba visz, a közös cselekvés pedig mindig eredményre vezet. Széchenyi Istvánt, a reformkor nagyját idézve: „Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen“.

Ma, 2014. március 15.-én 48 üzenetéből három momentumot emeltem ki. A munkát, a hitet és az összefogást. Az 1848-as hősöket is a hit érzülete vitte előre, hitük tettekbe, majd munkába fordult. Köteléket pedig az összefogás teremtett közöttük. Hittek a hazában, a szabadságban, és abban, hogy a magyarok sorsa jobbra fordul. Büszkén emlékezünk rájuk.

Végezetül  engedjék meg, hogy én is elegendő erőt és hitet kívánjak Önöknek, hogy folytatni tudják a további munkát,  tudjank tenni  másokért, családjaikért a városuk  közösségéért,  a magyar hazánkért.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Mik József, borszéki polgármester köszöntő beszéde:

Tisztelt Polgarmester Úr! Tisztelt Alpolgarmester asszony!

Tisztelt ünneplő közönség, kedves bonyhádiak, kedves testvéreink!

A mai nap minden értelemben történelmi számunkra. Székelyföld legészakibb csücske fürdővárosának, Borszéknek a küldöttségeként köszönthetjük Önöket, egy olyan történelmi pillanatban, amely leszármazottainknak, utódainknak, településeink jövőjének is hivatalos alapköve: a testvértelepülési szerződés aláírása egy történelmi dátuma marad az együttműködésnek.

Szentesítése körülményei, a kokárdás március 15-e, az egyik legpozitívabb nemzeti ünnepünk egy jó ómene, sorsjelzője az összekapcsolódásunknak. Ezen a tavaszi ünnepen, amikor a lendületet, a friss erőket, a lángoló forradalmi patinát idézzük fel, újból azonosulhatunk eleinkkel. Mi, a fenyvesek és borvizek városából ugyan kisebbségben vagyunk nemzetként az országunkban, Romániában, de fenn Borszéken, többségi magyar lakosokként is szerényen, tisztán ünneplünk ma: néptáncegyüttesünk tisztelgő táncelőadását halk koszorúzás követi Borszék város központja emlékművénél, aztán ki-ki hazamegy a verőfényes tavaszban készítgetni a kertjét, lelkiekben pedig emlékezni és készülni a holnapi szentmisénkre, melyet a nemrég testvérvárosi összefogással felépült kistemplomunkban tartanak.

A tavalyi év emlékezetes Bonyhád-emléke, Bonyhád-híre volt Borszék- és egész Erdély hírközege számára: a májusfaállítás látványos médiapillanat vitte a hírünket és egymáshoz csatolta a címsorokban Bonyhádot-Borszékkel. Ez is egy „szerződéspillanatunk” volt, és az akkori ünneplő örömünk és lelkesedésünk itt,  a város főterén, a bonyhádiak körében, egyben annak az öröme is volt, hogy a borszéki fenyőnk „márkaként” előfutára a testvériségkötésnek. Azóta is, büszkén mutatjuk a képeket és átutazóban vendégeink arcáról leolvasott csodálat is jelzi, midőn ezt mutatjuk: igen, a bonyhádiak megtisztelték Borszéket, megtisztelték a borszékieket, megünnepelték Borszék fenyőjét, és ezáltal fenyveseit, díszhelyre állítván.

Köszönjük ezt a finom megtiszteltetést, reméljük alkalmunk adódik hasonló erejű gesztussal viszonoznunk. Ekkor ismertük meg Vendegh Ödönt, akinek a meghívására mi is tanúi lehettünk a májusfaállításnak.

Elozmenykent emlitem azt az idoszakot amikor meg 2006-ban a Bartina nepizenekar tagjai Borszeken vendegszerepeltek es azota is minden evben egyutt unnepelunk varosnapokkor. Igy kerult hozzank Szots Bela meg abban az idoszakban es rajta keresztul ismerkedhettunk meg sok bonyhadi lakossal. Az ismerkedesbol baratsagok szovodtek es ez a barati tarsasag evrol evre bovult, egyre tobben jottek Onok kozul Borszekre, egyre tobbszor jartunk mi is Bonyhadra.

Bela azota is kis kozossegunk lelkes tagja, havasi remetekent mindenki ismeri a varosban, mint ahogy a Bartina zenekar tagjait, kozuluk emlitenem Kovacs Gabort es Szabo Laszlot. Meg kell emlitsem azt az embert is aki elorebb vitte a testvertelepulesi kapcsolatunkat es elmondhatjuk, hogy rajta keresztul mar gazdasagi kapcsolatok is vannak kialakuloban a ket varos kozott. Szeretnem megkoszonni Horvath Zoltannak a felenk tanusitott bizalmat.

Szeretnem megkoszonni a Polgarmester urnak, az Alpolgarmester asszonynak, valamint a kepviselo testuletnek, hogy meg a tavaly elfogadtak a es rabolintottak a testvertelepulesi szerzodesre. Bizom benne hogy minel hamarabb Borszeken is alairhatjuk ugyanezt a szerzodest a borszeki emberek elott.

Mert ilyen a testvériség, az összefogás – nem egyetlen szentesítendő aláírás pillanat, hanem az előtte- és utána következő munkáé, fejlődésé.

Mi egy magunkat lendületben, visszaépülésben érzékelő, egykor Európa-hírű fürdőtelep lakói felelősek vagyunk azért, amit napról-napra építünk. És ahogyan ráépülünk a felénk induló testvérkapcsolati építéseknek. Bonyhád már jóideje közel van hozzánk: elég, ha csak a mai esemény hetekkel ezelőtt virtuálisan meghirdetett eseményét tekintjük: a Bartina zenekar tagja közösségi oldalon bejegyzett hírét Borszék még első lendületében átvette: „testvérvárosi szerződés köttetik március 15-én”. 

Nem tudunk szebb pillanatot ebben a tavaszban, mint az önök szemébe nézni a magyar ünnepen, s a testvéri kézfogást, ami itt megtörténik: hús-vér jelenlétben. Most ünneplünk, álmodunk és köszöntjük egymást – és ezen a szerződésen nem tehet semmi szebb kokárdát, mint a szövetségünk.

Nemzeti szövetségre léptünk, vérszövetségre.

Ismerjük egymást, tudjuk egymás terveit, és amit nem tudtunk eddig, felfedezzük és körüljárjuk. Hasonlóságok mentén itt a történelmi esélyünk egymást kiegészítenünk és építenünk, különbözőségek mentén itt az alkalom ismerkednünk és barátkoznunk. 

E szerződéskötés otthon, Borszéken, megnyugtató távlatot ad. A romániai kormányváltozások próbára tesznek bennünket: türelmünket és nyugalmunkat, midőn egy 2013 tavaszán megnyitásra álmodott nagyberuházásunk, az 1000-fős kapacitású kezelő- és wellnesszközpontunk ma még csak félkész – illetve ma MÁR félkész. Visszafele nem építünk, megyünk előre. Igazából csak egy hibát követhetünk el: ha nem cselekszünk.

E szerződéskötés e cselekvés egyik garanciája. Vállalunk, és vállalkozunk. Testvéri szövetségre, bizalmi szövetségre, jövőszövetségre.

Kívánjuk, legyen Bonyhádnak frissítő a tudat, hogy egy olyan székely városkában lehet bármikor otthon, ahol tizenkét ásványvízforrásnál gyógyulhat, és a fürdőtelepünk barlangokkal és népi feredővel rendelkező természetvédelmi területén Tündérkert is van.

Szívesen látjuk bonyhádi testvéreinket megtapasztalni, amit a gyógyító természet Borszékre adott!

Kedvességgel, jókedvvel, a testvériség forradalmában vetett hittel köszöntök minden bonyhádi lakost – bonyhádi kokárdáinkat pedig hazatérve feltűzzük az otthoniak koszorúira.

Isten áldja ezt a kapcsolatot – isten hozza Önöket hozzánk!