+
Bezárás Menü
0°C
2020. augusztus 10.
Lőrinc
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

#bonyhadosszetart - jótékonysági adománygyűjtés
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony összefoglalója a 2019-es évről

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Az ’56-os eseményekre emlékeztek Bonyhádon

Ünnepi Képviselő-testületi üléssel kezdődött az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe alkalmából rendezett program Bonyhádon.

Ünnepi Képviselő-testületi üléssel kezdődött az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe alkalmából rendezett program Bonyhádon. Az ülés keretében Potápi Árpád János polgármester adta át a Boros Dezső díjat, melyet idén Csábrák János kiemelkedő testnevelő tanári tevékenysége és az atlétika sportágban végzett edzői munkásságának elismeréséért, valamint Fábián Béla, a Majosi Sportegyesületben ellátott sportvezetői munkájáért és a településrész szabadidő- és tömegsportjának megszervezésében végzett kiemelkedő tevékenységéért vehetett át.

17 órától a katolikus templomban ünnepi szentmisével folytatódott a program, majd fáklyás felvonulás és koszorúzás következett az ’56-os emléktáblánál. Az Iparos udvarnál Potápi Árpád János polgármester és Biró Zsolt, a romániai Magyar Polgári Párt elnöke mondott ünnepi beszédet. A megemlékezésen részt vett Schlichtherle László, az 1956. október 28-án megalakult bonyhádi központi nemzeti tanács elnöke, aki 1957-ben Svédországban telepedett le, és ott kezdett új életet.

A Szabadság téren lévő ’56-os emléktáblánál történt koszorúzás után a Bonyhádi Általános Iskola Arany János Gimnáziuma tanulói adták elő „A forradalom napja” című előadásukat. Az ünneplők megkoszorúzták az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emlékművét az Országzászlónál, végül Szakács Jenő és Domokos Piusz ’56-os bonyhádi hősök sírjánál gyújtottak gyertyát a katolikus temetőben. Az ünnepségen közreműködött még Kiss Kitti, a Vörösmarty Színjátszó Kör tagja és a Magyar Nemzetőrség.

 

Biró Zsolt elnök, Potápi Árpád János polgármester és Kovács Péter címzetes főjegyző

 

 

 

Csábrák János, Boros Dezső díjas

 

 

 

Fábián Béla, Boros Dezső díjas

 

Ünnepi szentmise a katolikus templomban

 

Fáklyás menet a Perczel utcai '56-os emléktáblához

 

Szaval: Kiss Kitti

 

Énekes Éva moderátor és Potápi Árpád János polgármester

 

Biró Zsolt, a a romániai Magyar Polgári Párt elnöke

 

Schlichtherle László, az 1956. október 28-án megalakult bonyhádi központi nemzeti tanács egykori elnöke

 

Potápi Árpád János polgármester ünnepi beszéde:

 

„Elhallgattak az ugató fegyverek

Sötét gyász vonul utánuk komoran

Mennek a tankok, elhagyják a várost

Vér piroslik az őszi avaron

Magyarok vére, megint magyaroké!

 

Nem hisszük el, hogy az a szabadság,

Hol az igaz szóért börtön, s bitó jár

A keserves évek kotródása után

Milliók döbbennek a kései sírnál

Ám most, hogy vér öntözte az utcát

Most talán megértik egyesek és sokak

Hogyha kell, hát élet árán is,

De a magyar mindig magyar marad!”

(Valóság, 1956. november 1.)

 

Kedves Megemlékező Bonyhádi Közönség!

 

Boros László: Vérrel szerzett szabadság című versének soraival köszöntöm Önöket az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. Az 57 esztendeje történt világraszóló esemény napján külön szeretettel és tisztelettel köszöntöm Schlichtherle László urat, az 1956-os bonyhádi központi forradalmi tanács elnökét és Bíró Zsolt urat, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnökét. Köszöntök mindenkit, akik ma úgy gondolják, hogy együtt emlékezve töltik el e csodálatos mai délutánt és estét! Mintha az időjárás is az 56-os évet idézné: késő nyárban ünnepelünk itt Bonyhádon, Budapesten és szerte az országban. De ünnepel mindenhol a magyar Torontótól Sydney-ig, és Marosvásárhelytől Tardoskeddig egyaránt. Hiszen közös ünnepeink is tesznek minket magyarrá nyelvünk, történelmünk és kultúránk mellett.  Az 1956. október 23-án kivívott szabadság emléke máig élteti hitünket a nemzetben és az igazságban!

A rendszerváltás első lépései közé tartozott az 56-os események méltó helyre emelése: 1990 óta nemzeti ünnep október 23-a. 1996-ban az Országgyűlés Nagy Imre 1958-ban mártírhalált halt magyar miniszterelnök és mártírtársai emlékét törvényben örökítette meg.2000-ben törvényben rendelkeztünk az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról. 2002 óta az Országgyűlés ünnepi megemlékezéseit a történelmi lobogók – köztük az 1956. évi forradalom és szabadságharc jelképévé vált nemzeti lobogó jelenlétében tartja.

Az 1956. október 23-i forradalmi események sorsfordító jelentőséggel bírtak, akárcsak egy másik, napra pontosan 400 évvel ezelőtt történt esemény: 1613. október 23-án választotta erdélyi fejedelemmé Bethlen Gábort a Kolozsvárra összehívott országgyűlés. A török segítségével sikerült fejedelmi trónra ülnie, mégis kevés államférfinak sikerült olyan stabil uralmat kiépítenie, amely országa gyarapodását, a gazdaság és a kultúra felvirágzását eredményezte. Fejedelemsége alatt élte aranykorát Erdély.

Vonjunk párhuzamot az 1956-os és az 1613-as események között. Magyarország a XVII. század elején is szorult helyzetben volt - akárcsak 1956-ban – akkor Erdély húzta ki a nehézségekből. Bethlen Gábor fejedelem tehetségével és tapasztalatával jól sáfárkodott, képes volt úgy politizálni és a jó célért dolgozni, hogy országa javát szolgálja tetteivel. A függetlenség érdekében indított Habsburg-ellenes hadjárataival Bethlen mentette meg a következő évszázadoknak a magyar nemzetet. Ma hasonló összefogásra és közös erőre van szükség Magyarországon és határainkon túl is. Az egységes magyar nemzet fennmaradásáért felelősséggel tartozó valamennyi magyar állampolgár, civil, állami és politikai szervezet összefogására szükség van a Románia tervezte regionális átszervezés megakadályozása érdekében. Amennyiben a szomszédos államhatalom terve sikerül, a Székelyföldön őshonos többséget alkotó székelyek saját szülőföldjükön kerülhetnek jelentős kisebbségbe. Újabb megalázásukat, az elszakított nemzetrészek erőltetett asszimilációját nem nézhetjük tétlenül! Megálljt kell parancsolnunk a magyarság közel 100 éve tartó kárpát-medencei térvesztésének. Nem tűrhetjük, hogy a történelmi Székelyföld területi egységének felszámolásával ez a folyamat visszafordíthatatlanná váljon. Most, a Székelyek október 27-i Nagy Menetelése alkalmából ismét bizonyíthatjuk, hogy összefogó, a szabadságért és egymásért szolidaritást vállalni tudó nemzet vagyunk! Vegyünk részt minél többen az erdélyi és a budapesti felvonuláson október 27-én vasárnap, így is kifejezve összetartozásunkat és támogatásunkat a székely néppel!

 

Tisztelt Emlékező Bonyhádiak!

Október 23-hoz köthető még egy jelentős évforduló: 1456. október 23-án hunyt el Nándorfehérvár - Hunyadi mellett - másik kiemelkedő hőse: az itáliai származású Kapisztráni Szent János. Édesapja német lovag, édesanyja olasz polgárlány volt. Isten igéjének hirdetése céljából érkezett Magyarországra és a török támadás hírére III. Callixtus pápa azzal bízta meg, hogy hirdessen hadjáratot a török ellen. Vakmerőségének is köszönhető, hogy a szultán hadieszközeit, táborát felhagyva, menekült el a mai Belgrád alól.  A pápai udvarba augusztus 6-án jutott el Hunyadiék július 22-i győzelmének híre, ezért a pápa hálából beiktatta az Úr színeváltozásának napját a katolikus egyház hivatalos ünnepnapjai közé.

Az előbb felsorolt történelmi eseményekben közös, hogy hősei mind Magyarországért küzdöttek, gyarapodásáért, szabadságáért harcoltak.

1956 résztvevői is tudták, hogy saját magukért kell kiállniuk és saját maguknak kell kivívniuk országuk szabadságát.

Az 1956. október 23-án békésen indult budapesti tüntetés szervezői az egyetemek és főiskolák hallgatói voltak. Követeléseiket 16 pontban fogalmazták meg és alapjuk gyakorlatilag az 1848. március 15-én megfogalmazott híres 12 pont volt. Ezek lényege 1956-ban is a szabadság, egyenlőség és testvériség megteremtése, a polgári átalakulás és a nemzeti függetlenség békés kivívása volt. A magyarok megelégelték azt, hogy nem dönthettek saját sorsukról és idegen hatalmak verték bilincsbe szabadságukat.

A szabadságharc 1956-ban azért folyt, mert a nemzet megelégelte az elnyomást és szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől. Ennek a ténynek valóságát maga a nép semmiféle illetéktelen előny érdekében nem engedte elcsavarni, kiaknázni.Történelmi léptékkel mérve egy pillanat alatt bukott meg a hazugságra és az elnyomásra épülő, magyarellenes, történelmünket és kultúránkat megtagadó, magát szocialistának nevező kommunista rendszer.

Mindszenty József hercegprímás, esztergomi érsek 1956. november 3-i rádióbeszédében a következőket mondta:

„Most történt először a történelem folyamán, hogy Magyarország a többi kultúrnép valóban hathatós rokonszenvét érdemli. Mi meg vagyunk illetődve s egy kis nemzet minden tagja szívből örül, hogy szabadságszeretetéért a többi nép felkarolja ügyét. A Gondviselést látjuk benne, amely a külföld szolidaritása által valósul meg úgy, ahogy himnuszunk zengi: Isten áldd meg a magyart... Nyújts feléje védő kart.

Himnuszunk így folytatódik: ha küzd ellenséggel. De mi rendkívül súlyos helyzetünkben is azt reméljük, hogy nincsen ellenségünk. Mi sem vagyunk ellenségei senkinek sem. Minden néppel és országgal barátságban akarunk élni. Egy olyan nemzetnél, mint a magyar, amelynek történelmi törzse mélyen gyökeredzik a múltban, különböző korszakok ismerhetők fel abban az érzésben, amivel helyet foglal a többi nép között. Fordulatairól, árnyalatairól le lehet olvasni fejlődésének jegyeit. Korunknak azonban általános jellemzője, hogy minden népnél egy irány felé halad a fejlődés. A régi nacionalizmusokat mindenütt át kell értékelni. A nemzeti érzés ne legyen többé harcok forrása az országok közt, hanem az igazság fundamentumán a békés együttélés záloga. A nemzeti érzés virágozzék az egész világon a népek közös kincseit képező kultúrértékek területén. Így az egyik ország haladása a másikat is előreviszi.”

Úgy gondolom, Mindszenty mondatai ma is érvényesek.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezekben a napokban emlékezünk Nagy Imrére, Maléter Pálra, Mindszenty Józsefre, Manszfeld Péterre, bonyhádi hőseinkre: a 16 évesen halálra sebzett Szakács Jenőre és a 19 évesen elhunyt Domokos Piuszra, valamint a névtelen hősökre, akik életüket adták hazánk függetlenségéért, szabadságáért! Ma velünk együtt ünnepel Schlichtherle László, az 1956. október 28-án megalakult bonyhádi központi nemzeti tanács elnöke, aki 1957-ben a háborút, a megszállást és az emberi gyarlóságot megelégelve elhagyván Magyarországot Svédországban telepedett le és ott kezdett új életet.

Emlékezzünk szüleinkre, nagyszüleinkre is, akik végigküzdötték a háborút, túlélték az 50-es, 60-as évek nincstelenségét és minden nehézség ellenére kitartásukkal lehetővé tették számunkra, hogy mi jobb életet éljünk! Amikor fejet hajtunk a hősök előtt, gondoljunk rájuk is és ne feledjük azt sem, hogy Magyarországnak többé nem szabad hagynia magát betörni, megtörni és legyőzni!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

 

Biró Zsolt, a romániai MagyarPolgári Párt elnöke ünnepi beszéde:

 

Hogyha sírunk: kiröhögnek,
Hogyha kérünk: fel is kötnek,
Hogyha küzdünk: odalöknek
Történelmi kárörömnek -
És mégis élünk

1956. november elsején Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben, egyetemi hallgatóként szavalta el az erdélyi szellemi nagyságok, Brassai Sámuel, Dsida Jenő és Kriza János sírjánál az Utószó című költeményét Bartis Ferenc. A vers legendás refrénjét, amit sokan a vers címével is azonosítanak,“és mégis élünk” az összesereglett tömeg vele szavalta, majd kiáltotta. Ez adott ürügyet a magyarországi forradalom- és szabadságharccal rokonszenvező erdélyi fiatalok tömeges letartóztatására. Bartis Ferenc maga hét év szigorított börtönt kapott, de a román állam bosszúja szabadulása után, évek múlva sem hagyta nyugodni.

Odahaza Erdélyben sokan emlékezünk még azokra a november elsejékre, amikor mindenszentek napján, halottak napja előestéjén összegyűltünk, temetőinkben nagyjaink síremléke előtt, esetleg valamely köztéri szobor előtt gyújtottunk gyertyát. Élők a holtakért, de valójában ilyenkor mindig azt demonstráltuk, hogy mégis élünk, mégis itt vagyunk!

Ma is azt üzenjük: itt vagyunk! Világégések és Trianon, 1956 és kommunista diktatúra, erőszakos román asszimiláció és az 1989-et követő exodusunk ellenére: mégis élünk! Mégis él a magyar Erdélyben.

Az 1956-os magyar forradalom az az esemény, amely Magyarországot egész évszázadunkban a legnagyobb világpolitikai szerephez juttatta.Az 1956-os magyar forradalom egyben az az esemény, melynek történetéhez szervesen hozzátartozik az együttérzés is, amely révén az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai magyarság kifejezte teljes azonosulását a forradalmi eszmékkel. 1956 októbere, novembere így vált az erdélyi magyarság számára is a kommunista diktatúrával való szembenállás, a szabadság eszméiért való kiállás igazi mércéjévé. Bár idehaza, az erdélyi magyarság körében a magyarországihoz hasonló forradalmi megmozdulásokra, fegyveres harcokra nem került sor, mi is együtt éreztünk a pesti srácokkal, a Korvin-köz hőseivel, és a recsegő ropogó rádió hangján érkező hírek hallatán az erdélyi magyarság ideig-óráig visszanyerte önbizalmát.

Értelmiségiek, egyetemisták, munkások, földművesek fejezték ki együttérzésüket a magyar forradalom eszméivel, mindazokkal, akik fegyverrel a kezükben harcoltak (Illyés Gyula találó megállapításával élve) a “tigris karmaiba esett’’ Magyarország felszabadításáért.

Akkor történt. Négy, 16–17 éves erdővidéki, baróti gimnáziumi tanuló megkísérelt átszökni a román-magyar határon, hogy fegyverrel a kezükben harcoljanak a magyar forradalom védelmében. Ketten sikeresen átjutottak a zöldhatáron, de a forradalom leverése után az akkori magyar hatóságok visszatoloncolták őket Romániába, itt pedig nehéz börtönéveket szenvedtek.

Nem feledkezhetünk meg hőseinkről, de felednénk azokat az időket, mikor magyar-magyar ellen lépett fel. Vagy magyar, magyart, magyarral fenyegetett.

Ma ismét visszatérőben önbizalmunk, és reményeink szerint nem egy efemer, mulandó állapot mindez. Az állampolgársági törvénynek köszönhetően ma már közjogi értelemben is elmondhatjuk: egy a nemzet. Ez az egység pedig felemelkedésünk alapfeltétele.

Felemelkedést mondtam és ez kell lebegjen a szemünk előtt. Ez kell áthassa gondolatainkat, nem csak tudatunkat, de tudatalattinkban is ezt kell elraktároznunk. Sokszor fogalmazódik meg, hogy meg kell maradnunk. De ne elégedjünk meg ezzel, mert egy közösség, amely csak megmaradni akar fogyásra van ítélve. Felemelkedés, gyarapodás kell legyen hát a célunk, mert ha azt tűzzük ki magunk elé, hogy gyarapodni akarunk, akkor biztosan meg fogunk maradni.

A Magyar Polgári Párt keretprogramjában is meghirdette a magyar nemzeti integráció gondolatát.Az erdélyi magyarság a kulturálisan egységes magyar nemzet elválaszthatatlan része fogalmaztuk meg és mára mindez evidencia Budapesten is. Magyarország kormányának köszönhetően valóság: nincsenek többé határon inneni és túli magyar ügyek, csak közös magyar ügyek vannak, olyan ügyek, amelyekben minden magyar felelős minden magyarért. A XX.-ik század történelme szétszórta nemzetünket. Sok esetben sokak úgy váltak szétszóratottá, hogy még szülőföldjükről sem kellett elmozdulniuk.

Most a közjogi kapocs nem területi alapon, hanem az állampolgárság intézményének köszönhetően teremti meg azt az egységet melyben a magyar, mint világnemzet (önakarata ellenére, de mégiscsak világnemzetet) építheti jövőjét. Összeadhatjuk tudásunkat, tehetségünket a világon élő magyarok. Szülőföldünkön maradva egy erős és felemelkedő anyaországhoz az állampolgárság révén kapcsolódva átlépünk a határon.

A tizenötmillió magyarban való gondolkodás és a határokon átívelő nemzeti újjáegyesítésre irányuló tetteket követően mindannyiunk számára korszakváltó kihívás a magyar nemzeti integráció feladatainak felismerése, azok megoldásában való összefogás készsége és képessége. Felemelő érzés ma itt önök előtt beszédet mondani október 23.-án, az 1956-os forradalom évfordulóján. Marosvásárhelyiként, magyar állampolgárként!

És, ha megengedik: egy idézettel kezdtem, egy idézettel zárok. Ma 400 éve, 1613. október 23.-án a kolozsvári országgyűlésen választották fejedelemmé Bethlen Gábort, aki a magyar királyi címet is viselte egy rövid ideig. Neki tulajdonítják a mondást: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Kívánom hát, hogy a Jóisten gondoskodó szeretetét érezve fogjuk egymás kezét, mert, ha minden magyar megfogja egy másik magyar kezét, keblünkre ölelhetjük a Kárpát-medencét! 

Köszönöm, hogy itt lehettem, köszönöm, hogy meghallgattak!

Bonyhád, 2013. október 23.

 

 

 

 

 

Vissza