+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 19.
Emma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Az értékteremtés elkötelezettjei

– A takarékszövetkezeteknek jó hírük van, ami abból is ered, hogy a mentalitásuk, céljuk megfelel a magyar emberek, ezen belül a vidéken élők elképzeléseinek – jelentette ki kedden a bonyhádi Városházán dr. Horváth Kálmán, a Hungária Takarék önkormányzati fórumán.

 
Dr. Horváth Kálmán, Tolna megye kormánymegbízottja köszöntötte a vendégeket
(fotók: Hungária Takarék)
 
Tolna megye kormánymegbízottja – miután emlékeztette a jelenlévőket a 2011-ben indult, a hatékonyságot és az ügyfélközpontúságot szem előtt tartó közigazgatási reformra, valamint az ahhoz kapcsolódó párbeszédre – arra tért ki felszólalásában, hogy az önkormányzati szféra, a pénzintézetek és a közigazgatás ezer szállal kötődik egymáshoz, s hogy a jövőben is ezen együttműködő, gyümölcsöző kapcsolat megőrzésére fókuszálnak.
– A Takarék „Itthon vagyunk, értéket teremtünk!” hitvallásában benne van mindaz, amit Bonyhádnak, az önkormányzatnak, az itt élőknek jelent a szövetkezet, hiszen olyan szintű társadalmi szerepvállalás jellemzi a tevékenységüket, ami mindannyiunk számára fontos – hangsúlyozta beszédében Filóné Ferencz Ibolya polgármester. A városvezető örömét fejezte ki, hogy ezúttal településük adhatott otthont a pénzintézet nagy hagyományokkal rendelkező, Tolna és Baranya megye polgármestereit, jegyzőit megszólító rendezvényének, ami a szakmai információszerzésen túl a baráti kapcsolatok tovább erősítését is szolgálja.
 
Peresztegi Gergely főosztályvezető
 
A köszöntőket követően Peresztegi Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője tartott közel egy órás előadást az önkormányzatok 2015-ös költségvetésének tervezéséről, amely során kifejtette, hogy egy adott feladathoz milyen forrás társítható. A tanácskozás során többször is elhangzott, hogy a települések vezetői, illetve pénzügyi szakemberei számára hasznos tudnivalókat tartalmazó előadás összefoglalója a napokban felkerül a Hungária Takarék weboldalára, ahonnan bárki letöltheti azt.
 
Partnerség és kölcsönös,
előremutató célok
 
A program második részében Zsalakóné dr. Studer Krisztina, a Bonyhádi Járási Hivatal vezetője osztotta meg a hallgatósággal szervezetük célját, feladatait, kiemelve a hozzájuk kerülő szociális feladat- és hatásköröket.
 
Zsalakóné dr. Studer Krisztina hivatalvezető
 
Ezután Gáspár Csaba, a Takarék ügyvezető igazgatója szólalt fel, aki arról biztosította a partnereket, hogy a megváltozott jogszabályi környezet ellenére is számíthatnak pénzintézetük segítségére.
Az esemény végén pedig Brauer János elnök-ügyvezető igazgató ismertette a takarékszövetkezetek vidékfejlesztési feladatait, különös tekintettel az agrárium, a kistelepülésen működő önkormányzati és a civil szféra vonatkozásában. Majd tájékoztatta a jelenlévőket a takarékszövetkezetek biztonságos működését elősegítő Garanciaközösség előnyeiről és jelentőségéről. Végezetül köszönetet mondott mindenkinek, aki csatlakozott a hagyományos évindító szakmai fórumukhoz.
A jó hangulatú rendezvény kötetlen beszélgetéssel zárult, amely remek alkalmat teremtett a résztvevőknek kiértékelni az elhangzottakat.
 
Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz