+
Bezárás Menü
0°C
2021. szeptember 20.
Friderika
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

2021. évi adóváltozások
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Az utolsó másodperces triplával sikerült a bajnoki duplázás

 

A találkozó és az öröm pillanatai

(fotók: Máté Réka)

 

Pénteken este egy emberként szurkolt a közönség a Metal-Work Bonyhádi KSE csapatának, hogy az előző szezon után, a 2014/2015-ös idényt is aranyéremmel zárja a völgységi együttes. Ismét bevált a „recept”, a DEAC ellen vívott gigászi csata hazai győzelemmel ért véget. Aki részese lehetett a találkozónak elmondhatja: jó volt bonyhádinak lenni!

folytatás az 1. oldalról

 

A kánikulát a csapatok és a szurkolók sem úszták meg, nagy meleg fogadta az érintetteket. Valószínűleg a tét és a hőség együttesen nyomta rá a bélyegét a játékra, az első tíz percben mindössze 19 pontnak tapsolhattak a fanatikusok: 11-nek a hazai oldalon, nyolcnak debreceni részről – írja a bb1.hu. Tömösváry Máté vette vállára a hazai csapatot, nyolc pontig jutott az első félidőben, de jelentősebb előnyt nem sikerült kicsikarni, Nagy Benedekéknek ugyanis mindig volt válaszuk, így még faragtak is hátrányukból a szünetig (26-25).
 
A harmadik negyed kezdetén sem változott a játék képe: szinte felváltva estek a kosarak. A 25. percben aztán átvette a vezetést a DEAC, és bár erre is volt válasza még a címvédőnek, a debreceniek nagy rohamba kezdtek a játékrész végén, és a jól záró védekezés mellett pillanatok alatt tízpontos előnyt kovácsoltak maguknak (41-51). Ekkor rákapcsolt a hazai publikum és torkuk szakadtából biztatták Jillingéket. Szinte „felrobbant” a sportcsarnok. Az elementáris támogatás erőt adott a Völgység büszkeségeinek. Ismét Tömösváry volt a Bonyhád húzóembere, a nagy rohamokkal kezdő hazaiakat a debreceni időkérés sem zavarta meg, így alig három perc elteltével vissza is vették a vezetést (52-51). Leblokkolta a DEAC-ot a bonyhádi feltámadás: Baki Sándor majd Tömösváry újabb kosara után, 56-51-nél szerezte meg első pontjait a csapat a negyedik negyedben. Andrássy Géza pontjaival kapaszkodott a DEAC, majd Kovács Imre is betalált, így ismét a vendégeknél volt az előny. Az utolsó másodpercekig tartotta a fórt a DEAC, de Hegedűs Attila nem sokkal a vége előtt a triplavonalon túlról süllyesztett el egy kosarat, ami döntőnek bizonyult, a szó szoros értelmében (59-57).
 
A találkozó végét jelző dudaszót már alig lehetett meghallani, olyan hangulat uralkodott a sportcsarnokban. A közönség szűnni nem akaró vastapssal, mosollyal, örömkönnyeket hullajtva köszöntötte Morgen Frigyes tanítványait, akik megvédve tavalyi elsőségüket, ezúttal is hatalmas élményt szereztek a bonyhádiaknak, a kosárlabdát szerető embereknek.
 
Rutkai Péterék hálásak voltak, hogy az egész bajnokság során számíthattak a szurkolók biztatására, a klub vezetőinek, illetve a szponzoroknak, támogatóknak pedig önzetlen segítségükért mondtak köszönetet. A mindenki számára felejthetetlen emlékeket idéző program zárásaként tartott éremátadón Filóné Ferencz Ibolya a város nevében gratulált a kosarasoknak. Bonyhád polgármestere úgy fogalmazott: a mostani találkozót megelőző, június 5-i összecsapáson bebizonyították a házigazdák, hogy ők a másodosztály legjobbjai. Mindezt megerősítve, a harmadik találkozón koronázták meg idei teljesítményüket. – Szívből gratulálok a csapatnak, az egyesületnek, egyúttal azt kívánom, hogy még sok szép pillanatot szerezzetek nekünk! – fűzte hozzá a polgármester, aki Németh Károllyal, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökségi tagjával és dr. Puskásné dr. Szeghy Petrával, a Bonyhádi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjével adta át az érmeket az együtteseknek.
 
Ezt megelőzően és után együtt ünnepelt a publikum és a hazai csapat. A pezsgőzés és a gratulációk során többször is elhangzott: ezen a június 12-i estén nagyon volt bonyhádinak lenni.
 
Forrás: bb1.hu; Vizin Balázs

 

Fotók: Máté Réka
Vissza