+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 19.
Emma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Bearanyozták az évet az atléták

Bearanyozták az évet az atléták

Dudaszó, vers, muzsika – akár egy iskolai Ki Mit Tud? repertoárjában is szerepelhetne az iménti felsorolás. Mindez azonban nem ott hangzott el, hanem az Atlétikai Club Bonyhád (AC Bonyhád) november 11-i tisztújító közgyűlésén, kezdésként. A művészeti műsorcsokrot követően tértek rá a napirendi pontokra a jelenlévők Csábrák János levezető elnök irányításával. Kirchné Máté Réka, az AC Bonyhád elnöke a közösségi munkát hangsúlyozta beszédében, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik szerepet vállaltak a 2015-ös év remek eredményeinek elérésében. – A világon 6500-7000 nyelven beszélnek az emberek, vélhetően ebből kimaradt az atlétika, amely minket, sportot szerető bonyhádiakat is közös nevezőre hoz – tekintett a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Atlétikai Centrumában lévőkre a civil szervezet vezetője, aki után Scheidler Géza vezetőedző értékelte az idényt.

„Egyesületünk a 19. évét hagyja maga mögött idén. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a nagykorúsághoz méltó teljesítménnyel és eredményességgel zártuk az idei évet is. Mind szervezeti, mind létszámban és tartalmi vonatkozásban büszkék lehetünk működésünkre.

Az atlétika az objektív sportágak közé tartozik, ahol az eredményességet számokban fejezik ki. Ehhez híven a következőkben egyesületünk működését a számok és statisztikák megvilágításában foglalom össze.

A 2015. évben

119 fő létszámú tagsággal rendelkeztünk

72 fizetett tagdíjat november 11-ig

8 fős elnökség irányítja munkát

4 szakirányú végzettséggel rendelkező edző végzi a felkészítést

1 adminisztrátor, ügyintéző segít a papírmunkában, gazdasági ügyekben

29 fő önkéntes versenybíró vállalt áldozatos munkát

Eredményeinkről:

A MASZ eredményességi támogatásában részesülő 60 egyesülete közül a 31. helyen szerepelünk.

2 versenyzőnk korosztályos Európa Bajnokságon vett részt

2 versenyzőnk a hagyományos 4 nemzet viadalán képviselte válogatottként Hazánk és klubunk színeit

4 országos bajnoki címmel büszkélkedhetünk

4 országos második

8 országos harmadik helyezést értünk el.

A minősítések területén

4 aranyjelvényes

18 ezüst jelvényes

35 bronzjelvényes szintet sikerült elérni.

46 országos szervezésű versenyen vettünk részt

10 saját szervezésű versenyt rendeztünk

Anyagi lehetőségeink:

9.453.847.- Ft bevételünk és

7.679.643.- Ft kiadásunk volt

Mindezek tükrében nézzük meg, mi van a számok mögött, mitől egyedi és sajátos egyesületünk arculata. Az idei évben is kiválóan működött az egyesület és a bonyhádi gimnázium szimbiózisa. A minőségi létesítmény feltételeink irigylésre méltók, nemzetközi színvonalnak felelnek meg. Óriási elismerés volt ebben az évben, hogy a MASZ infrastrukturális fejlesztési programjában 43 millió forintos támogatást kaptunk a megálmodott Ugró Centerünk megépítéséhez. Külön köszönjük, hogy Andorka Gábor igazgató úr speciális igényeinket és a pálya környezetének kialakítását az iskola lehetőségeihez mérten támogatta. A beruházás elhúzódása miatt, ugyan a műszaki átvétel megtörtént, kisebb munkák azonban még hátra vannak, így az ünnepélyes átadásra a tavaszi időszakban kerül sor.

A lehetőségeink és az itt folyó felkészítésnek köszönhetően szerves részei lettünk az Országos Rúdugró Programnak, amelyben Bonyhád immár központi szerepet kapott a nyári időszak több, mint egy hónapos edzőtáborának házigazdájaként. A szövetség szakmai vezetése hosszú távon szeretne építeni a tárgyi feltételeinkre, a város szabadidős és szállás lehetőségeire a nemzetközi szintre készülő fiatal rúdugró felkészítésben. Egyesületünkből jelenleg 4 fő került beválogatásra a programba.

Hiszünk benne, hogy saját büszkeségünk és örömünk mellett, hozzájárulunk, hogy Bonyhád irigyelt kisvárosi szelídségét, nyugodt légkörét és értékeit, egyre több személlyel ismertethetjük meg. Köszönjük a város vezetés évről-évre tetten érhető biztatását és nem utolsó sorban anyagi segítségét.

Az idei évben Reidl Rita tanárnő szerepvállalásával tovább gazdagodott a szakmai munkamegosztás. Vezetésével önálló gerelyhajító csoport kezdte meg működést, ami összevág a szövetség közeljövőben erősítendő szakági elképzeléseivel is. Továbbra is igen hatékonyan működik Ferenczi Imre tanár úr ugró és összetett szakág, Csábrák János tanár úr közép-, hosszú távfutó és Scheidler Géza tanár úr diszkosz-súly, valamint rúdugró csoportja. Elmondhatjuk, hogy a sportágat jellemző szakosodásnak egyesületünk egyre hatékonyabban tud megfelelni.

Kiemelkedő felkészítés folyik Schwarcz Katalin tanárnő és Völgyi István tanár úr gyermek, illetve serdülő csoportjaiban. A Sport XXI. versenyrendszerében a régió dobogós csapatai közé tartoznak. Nagy öröm volt, hogy versenyzőjük idén nemzetközi megmérettetésben II. helyen végzett. Munkájukat a MASZ KA programja keretében 480.000 Ft értékű eszközcsomaggal és heti két foglalkozás díjával tudjuk segíteni.

A napi rendszeres edzések mellett nagy segítség a mindennapos testnevelés megjelenése és az iskola által működtetett csillagprogram. A tehetséggondozó munkának köszönhetően az iskola előkelő helyet foglal el a középiskolák diákolimpiai rangsorában is.

A felkészülést edzőtáborok szervezésével tudjuk segíteni a téli, tavaszi és nyári időszakokban. A megvalósulásban remekül tudunk támaszkodni a gimnázium kollégiumi infrastruktúrájára.

Komoly kihívást és egyben lehetőséget jelent a téli időszakban megszervezett versenyek megrendezése, lebonyolítása. Továbbra is alapját adja mindennek az a jó kedélyű, elhivatott önzetlen egykori atlétákból szervezett csapat, akik a versenybírói szervezői feladatokat ellátják. Csábrák János tanár úr koordináló összefogó tevékenységével, felkerültünk az országos versenyrendszerbe, felkészülési versenyeinket az idei évben már felnőtt világversenyekre való kvalifikációra is használták. A sportág kiemelkedő alakjainak megjelenése a reklámértéken túl, komoly motivációt, példát ad fiatal versenyzőinknek. Külön öröm, hogy közülük többen edzőtáborozni is visszatértek pályáinkra.

Az előző évben is külön többletenergiát igényelt, az idei évben megsokszorozódott az adminisztrációs tevékenység. A támogatások elszámolása sajátos pénzügyviteli szabályokhoz kötött és számos dokumentum beszerzésével, elkészítésével jár. További fejlemény, hogy a MASZ egységes internet alapú versenyengedély, versenyregisztrációs felületet hozott létre. A kötött szabályozás lényegesen nagyobb odafigyelést igényel a versenyzők és edzőik részéről. Óriás segítséget jelent Bandel Zsanett asszisztens szerepvállalása az egyesület anyagi forrásainak kezelésében. Egy-egy támogatás nem ritkán 50-60 dokumentum szakszerű elkészítését igényli. Zsani végzettsége és szakmai tapasztalata immár nélkülözhetetlenné vált működésünk szempontjából.

A célirányos felkészítésen túl közösségi életünk is mértékadó. Atlétáink is szívesen segítenek versenybíróként, szervezőként, így csatlakozhatnak ahhoz a lelkes és egyre inkább összetartó körhöz, akik a sportág iránti szeretetből és a bonyhádi atléta múltjuknak köszönhetően alkotnak közösséget. A versenyek végi rövid összetartások, a szezon végi közös sütés-főzés remek színterei a kötetlen együttlétnek.

Összegzésként bátran mondhatjuk, hogy egy épülő, folyamatosan fejlődő egyesület részesei lehetünk, akik egyaránt részesei az országos, nem ritkán nemzetközi sikereknek. Mindemellett sikerül megőrizni a sport örömszerző, közösségépítő jellegét és alkalmasak vagyunk a minőségi versenyfeltételek megteremtésére, megszervezésére.

Mindezek tudatában kérem a tisztelt közgyűlést a beszámoló elfogadására.”

 – Szívből örülök annak, hogy ma itt lehetek veletek – ezt már Filóné Ferencz Ibolya osztotta meg az atlétákkal. Bonyhád polgármestere a város vezetése nevében gratulált a fiataloknak a szép sikerekhez, a felkészítőknek, az edzőknek és a szülőknek pedig szerepvállalásukért volt hálás. Arra is kitért köszöntőjében, hogy Bonyhád mindig is szívügyének tekintette a sportot, annak támogatását, ezt példázza a szervezeteknek nyújtott 24 milliós működési forrás biztosítása is, amely a város 2,5 milliárdos költségvetésének közel 1 százalékát jelenti. Arról biztosította a megjelenteket, hogy akárcsak az eddigiekben, a jövőben is mindent megtesznek a feltételek megteremtése érdekében, legyen szó az anyagi segítségről, vagy éppen a sportlétesítmények felújításáról, térítésmentes használatáról; további sok sikert és jó munkát kívánt az AC Bonyhád valamennyi tagjának.

A köszöntőket követően jutalmazták a kiemelkedő teljesítményt nyújtott atlétákat.

2015-évi eredmények:

Egyéni

Kemenes Ákos – Junior EB 110m gátfutás 22. hely

Junior OB 110m gátfutás 1. helyezés

Böndör Dániel – Négy Nemzet Viadala rúdugrás 3. hely

Ifjúsági OB rúdugrás 1. hely

Czuth Réka – U 23-as EB távolugrás 25. hely

U23-as OB távolugrás 2. hely

Lafferthon Viktória – Junior Fedett OB rúdugrás 2. hely

Berg Szabolcs U23-as Ob 110m-es gátfutás 3. hely

Katona Kitty – Ifjúsági Fedett OB magasugrás 2. hely

Schvara Anna – Négy Nemzet viadala rúdugrás 5. hely

Ifjúsági OB rúdugrás 3. hely

Papp Zsófia – Ifjúsági OB gerelyhajítás 3. hely

Scheidler Barnabás – Ifjúsági Téli OB diszkoszvetés 3. hely

Scheidler Dávid – Újonc Serdülő OB rúdugrás 3. hely

Matos Dávid – ifjúsági OB 1500m 3. hely

Kontra Margit – Ifjúsági OB diszkoszvetés 4.hely

Kocsis Kata – Serdülő Fedett OB 1500m 4. hely

Simon Kristóf – Ifjúsági OB rúdugrás 4.hely

Gergely Gréta – Junior Fedett OB rúdugrás 4. hely

Máté Dávid – Serdülő OB 100m gátfutás 5.hely

Kun-Szabó Pálma – U23-as Ob magasugrás 6.hely

Varga Lőrinc – Serdülő OB 800m 6.hely

Csapat

Máté Dávid, Martini Gergő, Márton Ferenc, Balogh Péter – Serdülő Ügyességi OB 100m-es gátfutás 1. hely

Katona Kitti, Keresztes Réka, Baranyi Nikolett – Ifjúsági Ügyességi OB magasugrás 2. hely

Böndör Dániel, Simon Kristóf, Gergely Bence, Mercz Kevin – Ifjúsági Ügyességi OB rúdugrás 2.hely

Máté Dávid, Martini Gergő, Vadász Zsolt – Serdülő Ügyességi OB távolugrás 3. hely

Arany Jelvényes szint:

Kemenes Ákos

Czuth Réka

Böndör Dániel

Papp Zsófia

Ezüst Jelvényes szint:

Matos Dávid

Török Zsombor

Varga Lőrincz

Vadász Zsolt

Kocsis Kata

Schvara Anna

Scheidler Barnabás

Mercz Kevin

Kontra Margit

Illés Zsófia

Simon Kristóf

Szabó Máté

Márton Ferenc

Balogh Péter

Keresztes Réka

Martini Gergő

Máté Dávid

Bálint Máté

A közgyűlés tagjai a program végén arról is határoztak, hogy újabb öt évre bizalmat szavaznak a Kirchné Máté Réka irányította elnökségnek.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz