+
Bezárás Menü
0°C
2020. november 26.
Virág
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Az Atomerőmű KSE Bonyhád bajnoki menetrendje
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony összefoglalója a 2019-es évről

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Biztos alapokon nyugvó, a fejlődést támogató költségvetés

Elfogadta a város képviselő-testülete az önkormányzat idei költségvetését. Az előterjesztésből kiderült, hogy az utóbbi évek egyik legjobb összetételű büdzséjéről határozhattak Bonyhád vezetői, tekintettel arra, hogy az önkormányzat és az intézmények biztos, megfontolt működtetése mellett a teljes összeg 34,3 százalékát fordíthatják a települést szebbé, élhetőbbé tevő fejlesztésekre.

Kormányzati segítség
A főösszeget 2 milliárd 510 millió 837 ezer forintban határozta meg a grémium. Ez az összeg – amely tartalmazza a kormányzat által nyújtott, 750 milliós támogatást is – 310 millió 160 ezer forinttal haladja meg a tavalyi költségvetési előirányzatot, és a fejlesztési, illetve működési kiadási arány is kedvezőbb, mint az előző évben.
A rendelet részletes indoklása szerint – a törvényi kötelezettségnek eleget téve – a költségvetés összeállításakor azon volt a városvezetés, hogy a bevételek és a kiadások egyensúlyban legyenek. Mindezt oly' módon határozták meg, hogy az intézményhálózat biztonságos működtetése, a városüzemeltetés működésének folyamatos biztosítása, a takarékos, ugyanakkor biztonságos működést lehetővé tevő előirányzatok meghatározása mellett a fejlesztésekre is nagy hangsúlyt fektettek.
 
Mérföldkőnek számító beruházás
A fejlesztések közül kiemelkedik annak az elkerülő útnak a megépítése, amely a Nepomuki Szent János híd majdani lezárására, felújítására való tekintettel vált szükségessé. A kormányzat által nyújtott 750 milliós támogatásból 525 millió forintot fordít a híddal ellátott alternatív út kialakítására az önkormányzat, a fennmaradó részt az Árpád utca teljes felújítására csoportosították a költségvetésben. Továbbá a Szabadság utca, út és járda rendbetételét is beütemezték; és térfigyelő kamerarendszert is felszereltetnek. 
Emellett az is kiolvasható az előterjesztésből, hogy számos út, utca és egyéb, az itt élők javát szolgáló kisebb beruházásokból alkot egy egészet a város ez irányú, 2015-ös stratégiája. Míg a civil- és a sportszervezetek számára összesen 30 millió; a diáksport egyesületek támogatására 1; a polgárőrség számára 1,1; a fogyatékkal élő fiatalok felkarolását támogató „Együtt 1 másért” Nappali Intézménynek 2; a média támogatására 6,5; a praxisfejlesztési hozzájárulásra 2,848 millió; míg a Védőnői Kft.-nek 200 ezer forintot biztosít a város az idei költségvetésből.
 
Új jogszabály
A tanácskozáson többek között a város szociális rendeletéről is döntöttek a képviselők, mivel a pénzbeli és a természetbeni szociális ellátások rendszere jelentősen átalakul 2015-ben, és a március 1-jén hatályba lépő új jogszabály alapján az önkormányzatok által biztosított ellátás neve egységesen települési támogatás lesz. Hogy ezen belül milyen ellátást nyújt, arról szabadon határozhat az önkormányzat – egyedül a rendkívüli települési támogatás biztosítása kötelező.
Bonyhádon a testület döntése alapján a lakásfenntartáshoz, az ápoláshoz, az iskolakezdéshez, a HPV elleni oltáshoz, valamint a felsőfokú tanulmányokhoz nyújtott, illetve az időskorúak települési támogatását és a köztemetést tartalmazza a rendelet. A rendkívüli települési támogatáson belül a vis maior, a temetéshez, a létfenntartáshoz, a gyógyszerkiadáshoz és a gyermekek rászorultsága esetén nyújtott támogatást határozták meg.
 
Vissza