+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Bonyhád és Dombóvár együttműködését jelezte, valamint erősítette meg a csapatépítő nap

Bonyhád és Dombóvár együttműködését jelezte, valamint erősítette meg a csapatépítő nap

Első alkalommal, ugyanakkor hagyományteremtő szándékkal szerveződött meg a bonyhádi és a dombóvári hivatal közös csapatépítő napja, amely július 1-jén volt a Déli ASzC Apponyi Sándor Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium udvarán. Közel 140 résztvevője volt a kötetlen, jó hangulatú programnak, amely reggel – testmozgás gyanánt – sorversenyekkel indult. A bemelegítést követően a bográcsoknál, illetve a grillsütőknél is feljebb tekerték a hőfokot a csapatok képviselői, akik ötletes és persze ízletes ételekkel igyekeztek elkápráztatni a zsűri tagjait. A kóstolás „megterhelő” és felelősségteljes feladatát a két város polgármestere: Filóné Ferencz Ibolya és Pintér Szilárd, valamint a hivatalok vezetői, Filczinger Ágnes és Szabó Péter jegyző vállalta magára.

A csapatoknak a kulináris remekekért, míg az eseménynek helyet biztosító iskola vezetőinek: Simonné Szerdai Zsuzsanna főigazgatónak és dr. Kozári Zsolt igazgatónak a lehetőségért mondtak köszönetet a csapatépítő nap kezdeményezői. Hozzájuk csatlakozott Potápi Árpád János is. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a bonyhádi-dombóvári térség országgyűlési képviselője örömmel nyugtázta, hogy a választókerület két legnagyobb településének önkormányzata ismét összefogott, egymást erősítette ebben a kezdeményezésben is. Azt mondta, a völgységi térségben már jóideje azonos úton járnak a települések és a közös hivatal tagönkormányzatai. Elismerően szólt arról is, hogy Dombóvár, illetve a Kapos-menti társulás esetében is elindult ez a folyamat. Ebben fontos mérföldkőnek nevezte Dombóvár szerepvállalását és azt, hogy az élére állt a térség önkormányzatainak összefogásában, amely a közös eredmények elérése érdekében elengedhetetlen. Potápi Árpád János reményét fejezte ki, hogy a csapatépítő nap jövőre tovább bővül, és a völgységi, valamint a Kapos-menti települések is részt vesznek a városok, valamint a két térség együttműködését erősítő kezdeményezésben.

Vizin B.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz