+
Bezárás Menü
0°C
2020. november 24.
Emma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Az Atomerőmű KSE Bonyhád bajnoki menetrendje
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony összefoglalója a 2019-es évről

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

December 19-én tartották a polgármesteri fogadást

Bonyhád Város polgármestere minden év végén fogadást ad a legtöbb helyi adót fizető vállalkozónak.

Bonyhád Város polgármestere minden év végén fogadást ad a legtöbb helyi adót fizető vállalkozónak. Ezúttal a 2013-as évben legkiemelkedőbb eredményt elért, bonyhádi színekben versenyző sportolókat és edzőiket is ugyanezen rendezvényen látta vendégül. Idén a 20 kiemelt egyéni és csapatsportágban született eredmény mellett jutalmazta a Majosi Sportegyesület focicsapatát is, akik az Unica Tolna Megyei I. osztályú felnőtt labdarúgó bajnokság 2012/13-as szezonjában 1. helyet értek el, ezt követően az osztályozó mérkőzéseket megnyerve, jogot szereztek az NBIII-ban való indulásra.

Emellett hagyományteremtő szándékkal meghívott a fogadásra egy olyan sportolót is (Sövér László gokart versenyzőt), aki bonyhádi származású, de nem bonyhádi egyesületi színekben versenyez; ezzel kifejezve háláját, hogy szülővárosa hírnevét öregbíti az országban és a nagyvilágban. Idén a képviselő-testület tagjait, a városi intézmények vezetőit, a háziorvosokat, a gyermekorvosokat és a fogorvosokat is meginvitálta Potápi Árpád János, a december 19-én, a művelődési házban tartott fogadásra.

Az ünnepi műsor a Teveli Fiatalok Egyesülete előadásában bemutatott csobányolással   kezdődött. A bukovinai székelyek betlehemes játéka, a Krisztus születését megjelenítő dramatikus szokás, 2013-ban hivatalosan felkerült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére és ezáltal a hungarikumok listájára. Ezt követően a polgármester köszöntötte a vendégeket, majd ajándékot adott át a sportolóknak és edzőiknek, és emléklappal köszöntötte a megjelent vállalkozókat.

 

 

 

 

 

 

 

 

Vissza