+
Bezárás Menü
0°C
2023. november 28.
Stefánia
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Egyedül élő, idős embereket láttak vendégül

Ministráns fiatalokat vitt kirándulásra nemrég a Mecsek északkeleti részére a Máltai Szeretetszolgálat bonyhádi csoportja - tájékoztatta lapunkat Surján József, a csoport vezetője. Az idén augusztus 20-án megnyitott szászvári várkastély, ahol a fiatalok kézbe is vehették a középkori harci eszközöket, és fel is próbálhatták őket. Több időt töltöttek Püspökszentlászlón, ahol megcsodálhatták az arborétumot, a püspöki nyári kastélyt.

A csoport november 5-én vendégül látta az egyedül élő, özvegy idős katolikus embereket. Wigand István plébános méltatta az eseményt, a közös imádság után pedig rövid műsor következett. Szőts Albertné Szakály Éva egyik versét mondta el, Surján Veronika pedig Lev Tolsztoj lélek- és hiterősítő novelláját olvasta föl. Ezt követően Sümegi Kata katolikus kántor énekében gyönyörködhettek a vendégek. Bemutatkozott a bonyhádi máltai csoport vezetője is, és beszélt a karitatív szervezet munkájáról: első a szeretet, a második az alázattal végzett munka és a harmadik az igazságosságra való törekvés. Elmondta, úgy szeretnének adni, hogy azt méltósággal lehessen elfogadni. Bíztatta a jelenlévőket, jelentkezzenek gondjaikkal, a máltai csoport lehetőségei szerint mindig segíteni fog. A máltai csoport tagjai búcsúzáskor élelmiszercsomagot ajándékoztak az idős embereknek.

Forrás: Tolnai Népújság/Hargitai Éva

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz