+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 16.
Csongor, Joakim
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Együtt cseperednek a csemeték

Együtt cseperednek a csemeték

„Ezen a helyszínen is igazolja a résztvevők száma, hogy ez egy jó kezdeményezés, amelyet az önkormányzat már több mint tíz évvel ezelőtt hívott életre”. Az Életfa program kapcsán mondta mindezt december 7-én a Fáy Lakótelep 26. szám előtti játszótéren Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere és Kovács Ferenc, a körzet önkormányzati képviselője megköszönte a családoknak, hogy a télies idő ellenére csatlakoztak az eseményhez. Hozzátette, idén összesen 77 facsemetét ültetnek el a város és az ahhoz tartozó településrészek több pontján, amely jelzi a családok gyarapodását, bővülését. A Fáy Lakótelepen is számos facsemetét helyeztek el - már annak a koncepciónak a mentén, amely előkészíti a városrész megújulását. Ugyanis az önkormányzat szándékai szerint 2024-ben „felfrissítik” a több mint 40 évvel ezelőtt létrejött lakótelepet. – Szakemberek tervei alapján új padokat, hulladékgyűjtőket és persze szép növényeket szeretnénk telepíteni, hogy látványra is megújulhasson a környezet az itt élők javát szolgálva – tájékoztatta a jelenlévőket a polgármester, aki ezt követően átadta a családoknak az Életfákhoz tartozó okleveleket és szalagokat. A kezdeményezés célja a felnövekvő nemzedék szülőhelyhez való kötődésének, szeretetének megerősítése, ezáltal nemzettudatának kialakítása és ápolása, az erdő, a fa és a természeti környezet védelmének tudatosítása. A faültetés tovább bővíti a város természetes környezetét, javítja a levegő minőségét, szépíti a települést. 

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz