+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Elfogadták a városvezetők Bonyhád idei költségvetését

– Az idei esztendő egyik legfontosabb képviselő-testületi ülése a mai, tekintettel a város 2016. évi költségvetésére; Fauszt Józsefné pénzügyi osztályvezető irányításával sokan és sokat dolgoztak a rendelettervezet megalkotásán, mindenkinek köszönöm a munkáját! – jelentette ki Filóné Ferencz Ibolya csütörtökön. Bonyhád polgármestere felvezetésként elmondta, az idei év alapvetően a pályázatokról szól, mindent megtesznek annak érdekében, hogy sikeresen szerepeljen a település a kiírásokon. Hangsúlyozta, a helyi gazdaság fejlesztését és a munkahelyteremtést szorgalmazó pályázatok élveznek prioritást, ugyanakkor minden lehetséges projekthez csatlakoznak.

A költségvetési rendelet-tervezettel kapcsolatban arról biztosította a jelenlévőket, hogy az egy jól átgondolt, takarékos és tartható büdzsét foglal magában, amelynek főösszege 1,9 milliárd forint – ezen belül a működési előirányzat közel 1,7 milliárd, míg a fejlesztési 227 millió. A polgármester összefoglalójában kitért a 16 milliós intézményi felújítási keretre, és a megnövekedett támogatásra a szociális feladatoknál. Utóbbi például azt teszi lehetővé, hogy az eddigi 2 millió helyett, 2016-ban 2,5 millióval segíthetik a főiskolásokat, egyetemistákat a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázaton keresztül. És arról is szólt – bár ennek felosztásáról a márciusi tanácskozásán dönt majd a grémium –, hogy a korábbi évek gyakorlatát követve: a sportszervezetek részére 24, míg a civil egyesületek működési támogatására 6 millió forintot különítettek el a költségvetésben.

Akárcsak a költségvetésről szólót, úgy a többi, tárgyalt napirendi pontot is elfogadták a képviselők. Így például az építési telkeket csokorba gyűjtő előterjesztést, amelyet az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó, a kormányzat által életre hívott lakáscélú támogatás (CSOK) megléte, helyi támogatása érdekében volt célszerű tárgyalni. És annak is zöld utat adtak szavazatukkal, hogy az Ovi-Foci program keretében egy új műfüves pálya épüljön a Szélkakasos Óvodában, amely a második lesz a városban, hiszen a Ficánka Óvoda már rendelkezik egy ilyennel – a legifjabbak nagy örömére.

Vizin Balázs

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz