+
Bezárás Menü
0°C
2020. október 22.
Előd, Korinna
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Az Atomerőmű KSE Bonyhád bajnoki menetrendje
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony összefoglalója a 2019-es évről

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Farsangi ünnepség az „Együtt 1 másért” Nappali Intézményben

Az „Együtt 1 másért” Nappali Intézményben február 27-én délután tartották a minden évben megrendezésre kerülő farsangi ünnepséget.

Az „Együtt 1 másért” Nappali Intézményben február 27-én délután tartották a minden évben megrendezésre kerülő farsangi ünnepséget. A Dózsa György utcában működő nappali foglalkoztató tagjai nagy várakozással és szép jelmezekkel készültek a felvonulásra és az azt követő zenés mulatságra. Filóné Ferencz Ibolya alpolgármester tortával kedveskedett a résztvevőknek és köszöntőjében elmondta, hogy az Önkormányzat számára fontos a jelentős feladatot ellátó intézmény, melynek működését évi több mint 2 millió forinttal támogatják, emellett idén egy sikeres pályázatnak köszönhetően napelemes rendszert telepítenek az intézmény épületére.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vissza