+
Bezárás Menü
0°C
2020. november 30.
András, Andor
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Az Atomerőmű KSE Bonyhád bajnoki menetrendje
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony összefoglalója a 2019-es évről

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Fiatalos lendülettel ropták a táncot

Már a lépcsőn felfelé tartva ízelítőt kapott az ember abból a jó hangulatból, amit az emeleti teremben meg is tapasztalt a Bonyhád Városi Nyugdíjas Klub farsangi bálján.

 
 
A környező településekről is érkeztek vendégek a vidám hangulatú programra
(fotók: bonyhad.hu)
 
– Fiatalokat meghazudtoló aktivitással dolgoznak a városért, a közösségi élet felpezsdítéséért, amit szívből köszönök önöknek. Magától értetődő, hogy akárcsak az eddigiekben, a jövőben is igyekszünk támogatni kezdeményezéseiket – jelentette ki a bál megnyitóján Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere azt is örömmel állapította meg, hogy a házigazdákon kívül a környező településekről is érkeztek szépkorúak a vidám eseményre, valamennyiüket köszöntve arról biztosította a vendégeket, hogy a völgységi város mindig szeretettel látja őket.
 
Filóné Ferencz Ibolya is köszöntötte a vendégeket
 
János István is erre világított rá beszédében. A helyi klub vezetője szerint nagy szükség van manapság az ehhez hasonló közösségteremtő programokra, mert ilyenkor alkalmuk nyílik találkozni a társszervezetek tagjaival, beszélgetnek, nosztalgiáznak, és nem utolsó sorban mulatnak egy kicsit.
A visszajelzések alapján idén is nagy sikere volt a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban zajlott, vacsorával egybekötött rendezvénynek.
 
 
 
 
 
Vissza