+
Bezárás Menü
0°C
2024. március 29.
Auguszta
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Három utat adtak át egy napon

Három utat adtak át egy napon

– Örülök, hogy ilyen szintű fejlesztés valósult meg a városunkban – nyilatkozta Sebestyén Gergely, aki hét éve lakik a megújult Bezerédj utcában, Bonyhádon. Megjegyezte, hogy szerinte a település főbb belterületi útvonalai kisvárosi szintet tekintve teljesen rendben vannak. Filóné Ferencz Ibolya polgármester hozzátette: köszönettel fogadta a jóleső elismerést, de van még feladat bőven, aminek megoldásán szívesen dolgozik az itt élők javát szolgálva.
Mindenesetre örömteli és nagy jelentőségű, hogy hétfőn egyszerre három felújított utcát is átadhattak ünnepélyes keretek között. Elsőként a Perczel, majd a már említett Bezerédj, végül pedig a Móricz Zsigmond utcában vágták át a nemzetiszínű szalagot. A beruházások uniós és kormányzati támogatásból, valamint a város hozzátett önerejéből valósulhattak meg.

Szomorkás, esős időben, de rendkívül örömteli eseményre került sor hétfőn Bonyhádon, ahol három felújított utcát adtak át ünnepélyes keretek között a forgalomnak, a lakosoknak.
Elsőként a Perczel Mór utca Ipari Parkhoz közel eső végén vágta át a kifeszített nemzetiszínű szalagot Filóné Ferencz Ibolya polgármester, Farkas László önkormányzati képviselő, valamint Kőműves József, a kivitelező Kész Kft. ügyvezetője.
A település egyik talán legforgalmasabb utcájának felújítása a Terület- és Településfejlesztési Operatív program keretében valósulhatott meg. A Fenntartható települési közlekedésfejlesztés című kiírásra benyújtott, „Kerékpárút kiépítése Bonyhád központjából az Ipari Parkig” című beadvánnyal 205 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a célra a város. A beruházás útburkolat, járda és árokrendezést, kerékpárút, illetve -sáv és -nyomvonal kialakítást is magában foglalt. E mellett kilenc kerékpártárolót is telepítettek.
Filóné Ferencz Ibolya elmondta, a Belügyminisztériumhoz beadott, utólagos támogatásban részesült pályázatuk révén 30 millió forint támogatást nyert Bonyhád, amelyhez 13 millió forint önerőt biztosítottak, és az így kapott összegből két utca is megújulhatott.
A Bezerédj utca a Dr. Kolta László utcától a Kossuth Lajos utcáig, 352 méter hosszan kapott új burkolatot, szegélyköveket. Szintén új aszfalton járhatnak a közlekedők a Móricz Zsigmond utcában. Itt plusz fejlesztést jelent, hogy megújul majd a járdának az a szakasza is, amely kimaradt a 2012-es rekonstrukciós munkákból (akkor csak az egyik oldalon került sor felújításra). Erre a célra a város önerőből 3,5 millió forintot fordít, Kersák Tamás önkormányzati képviselő pedig saját keretéből 900 ezer forinttal járult hozzá.

Forrás: Tolnai Népújság/Hargitai Éva

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz