+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Hazai pályaként tekint a völgységi városra

Hazai pályaként tekint a völgységi városra

– Ahogy a Fradinak az Üllői út, úgy nekem Bonyhád jelenti a hazai pályát – jelentette ki Kenyeres Oszkár humorral fűszerezett mondatában kedden este a Solymár Imre Városi Könyvtárban tartott közönségtalálkozón. A Hazajáró, azaz a magyar turisták honismereti magazinműsorának szerkesztője, résztvevője ezzel arra utalt, hogy nem először látogatott el a völgységi városba, s hogy minden alkalommal szívesen tesz eleget a meghívásnak.

A bibliotékában megjelent közönség nagy örömére ezúttal is sziporkázó, fotó és videóbejátszásokkal színesített előadást tartott, betekintést engedve szerepvállalásuk legapróbb részleteibe. A túrák előkészületeitől az emlékezetes pillanatokon keresztül az utómunkálatokig, megannyi téma került elő a jó hangulatú közönségtalálkozón, amelyen arról is örömmel számolt be, hogy nagy népszerűségnek örvend műsoruk. Közel 70 forgatást és több ezer kilométert tudhatnak maguk mögött, amely során mesés tájakon járva életre szóló élményekkel, emlékekkel gazdagodtak. Ezeket „csokorba” gyűjtve készítenek el egy-egy adást, amelyekről a műsor facebook oldalán is tájékozódhatnak az érdeklődők.

Vizin B.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz