Holokauszt emlékművet avattak az egykori zsidó iskola helyén

A Holokauszt 70. évfordulója alkalmából emlékművet avattak Bonyhádon. Az alkotás része két vasúti sín, melyek a szörnyű utazást szimbolizálják, a betontömb a kegyetlen hatalmat, az 1222 áldozat nevét tartalmazó üveglap pedig az emberi élet törékenységét hivatott ábrázolni, mondta el a tervező Pasitka Hermann. Az emlékmű leleplezése után a neológ zsinagóga épületében folytatódott a program, az Elfeledett arcok kiállítás megnyitójával. Az ünnepségen beszédet mondott Potápi Árpád János polgármester és Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete, Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke és Peszach Szinger Rabbi.

Potápi Árpád János polgármester beszéde:

Holokauszt emlékmű átadó és „Elfeledett Arcok” című emlékkiállítás megnyitója  Bonyhád, 2014. július 2. 16 óra

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel 

egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,

tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,

s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon

a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

…

Radnóti jól ismert versének megrendítő sorait olvasva, csak elképzelni tudjuk, mit éltek át azok a haláltáborokba elhurcolt ártatlan emberek, akiknek emléke előtt most tisztelgünk.

Tisztelt Egybegyültek!

Tisztelettel köszöntöm Önöket a Holokauszt 70. évfordulója alkalmából tartott Holokauszt emlékmű átadása és az „Elfeledett Arcok” című emlékkiállítás megnyitója alkalmából, melyet a Soha Többé Soá! Alapítvány mutat be Bonyhádon.

A Magyar Országgyűlés 2000-ben, a magyar millennium évében – az áldozatok emlékére, minden jóakaratú ember lelkiismeretének ébren tartására és az utánuk következő nemzedékek okulására április 16-át a Holokauszt áldozatainak emléknapjává nyilvánította.

A világon 6 millió áldozata volt ezen szörnyűségnek. Százezreket rekesztettek ki a teljes jogú állampolgárok sorából, hajtottak kényszermunkára, zártak gettóba és deportáltak haláltáborokba. Hatszázezer magyarországi zsidó, roma és politikai üldözött esett áldozatául a tervszerű népirtásnak. A magyar nemzetet megtizedelő háború tragikus áldozatainak számát továbbnövelte az oktalan, elvakult és fékeveszett gyűlölet.

Ezek megdöbbentő és sokkoló adatok, hiszen tudjuk, hogy ezeknek az ártatlan férfiaknak, nőknek, időseknek és fiataloknak igazságtalanul kellett elszenvedniük egy őrült, hatalomra jutott diktátor önkényes döntéseinek következményét.

Bonyhád községbe 1944. április 11-én érkezett a levél a Belügyminisztériumból, melyben utasították a helybeli zsidóság vezetőit, hogy állítsanak össze egy listát, amely valamennyi zsidó nevét, családtagjainak nevét és lakcímét, minden személy anyjának nevét is tartalmazza.  „A bonyhádi zsidóság tragikus 100 napja azonban már a levél megérkezte előtt elkezdődött: 15 nappal a német megszállás után, 1944. április 3-án a kisbíró közhírré tette, hogy valamennyi zsidó üzletet sárga színű, 25 cm átmérőjű Dávid-csillaggal kell megjelölni, és a csillag fölött „zsidó üzlet” felirattal kell ellátni.” Ezen kívül zsidó nem hagyhatta el a lakását este 6 és reggel 7 óra között, nem távozhatott el Bonyhádról; április 5-én miden zsidó számára elrendelték a sárga csillag viselését –írja Blau László Bonyhád Egy elpusztított zsidó közösség című, 2008-ban megjelent könyvében (Blau László 2008: 62, 63).

1944. május 11-én az alispán elrendelésére a zsidóságot elkülönítették a község többi lakójától, május 12-én írásban utasították őket arra, hogy három napon belül hagyják el lakásukat, és költözzenek a kijelölt gettóba, mindeközben mindenüket elkobozták. A bizonytalanság és félelem lengte át minden percüket, hiszen nem tudták, hová fogják vinni őket, mit fognak tenni velük.

Bonyhád lakosságáról elmondhatjuk, hogy nem értettek egyet a zsidók ellen hozott drasztikus intézkedésekkel, és ha nem is vállalták a zsidók elbújtatását, kifejezetten együtt éreztek velük (Blau 2008: 75). A bonyhádi értelmiségiek már 1942 januárjában - Perczel Béla nyugalmazott alispán, Bauer József apátplébános, Gömbös Miklós tanár, Krasznay István főszolgabíró, Lehmann István orvos, Kunszt Henrik tanár és Tomka Gusztáv evangélikus hittantanár közreműködésében - megszervezték a „Hűséggel a Hazához!” mozgalmat, az 1938-ban megalakult Volksbund der Deutschen in Ungarn szervezet atrocitásai ellen. A „Hűséggel a Hazához!” mozgalom összefogta a környék parasztjait, dolgozóit a pángermán eszme, a hitleri hegemónia ellen. A gimnáziumban a folyamatosan erősödő zsidó ellenes intézkedések hatására sem volt antiszemitizmus. Az 1938-39-es zsidótörvényekre az iskolai vezetőség válasza a következő volt: „A testület a tanulókat egymás hitének tiszteletben tartására tanítja”. A német megszállás idején is kiállt az iskola a zsidó tanítványai mellett, s ősi hagyományaikat követve, azt, aki hűséggel viseltetett a közös magyar haza iránt, faji és felekezeti különbség nélkül elfogadta és támogatta, a keblére ölelte. A korlátozó törvények ellenére a zsidó tanulók közül többen tandíjkedvezményt, az év végén többen ösztöndíjat és jutalmat kaptak -olvashatjuk Kolta László A bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium című, 1991-ben megjelent könyvében. (Kolta 1991: 56, 68, 69).

Július 2-án indult el az a vonat Pécsre, amelybe bevagonírozták a bonyhádi zsidókat: 70-80 felnőttet és gyereket zsúfoltak be egy-egy vagonba, több mint 1200 főt deportáltak (Blau 2008: 69, 3). Az utolsó vonatok egyike vitte a bonyhádiakat Auschwitzba, mely július 6-án indult Pécsről. Szörnyű körülmények között 3 napig utaztak, alig volt vizük, élelmük és tisztálkodási lehetőségük – írja Blau László (Blau 2008: 70, 73).

A deportálás során a zsidókat, Bonyhád teljes lakosságának 15%-át távolították el a községből (Blau 2008: 72).

A bonyhádi munkaszolgálatos zsidók száma meghaladta a 300 főt, és közülük több mint 100-an tértek vissza a háború után.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Döbbenetesek ezek a számok! Ma Bonyhádon kb. 1250 általános iskolás van. Képzeljük el, mit éreznénk, ha őket és a szüleik felét - vagyis a lakosság 15%-át - elhurcolnák és közülük senki sem térne vissza. Szörnyű belegondolni is, mekkora veszteség és fájdalom lenne ez a hozzátartozóknak, a városnak. Vajon mi mikor tudnánk feldolgozni gyermekeink tervszerű és kegyetlen elpusztítását?!

Senki sem kérdőjelezheti meg az akkori magyar politika bűnösségét. Nem lehet minden felelősséget a német megszállókra hárítani, el kell ismernünk, hogy nagyon sok olyan magyar volt, aki túlteljesítve a német igényeket állati kegyetlenséggel és örömmel hajtotta végre a deportálást. Mégis a felelősséget, a bűnöket nem lehet sem az akkori sem a mai nemzetre ráhúzni, mert azokat az aljas emberek követték el nem voltak bűnös nemzetek sem akkor, sem ma, csak bűnösök voltak.

Az 1933 és 1945 közötti időszak a bonyhádi – és a világ – zsidóság történetének legtragikusabb korszaka. Az egykori virágzó közösségekben a hagyományos életformát zúzta szét 1944 nyara.

A második világháború borzalmainak következtében a bonyhádi zsidóság nagy része meghalt, a túlélők töredéke visszatért Bonyhádra és megpróbálván a múltat maga mögött hagyni, a pusztulás után új életet kezdett építeni.

1945 után, a romokon nehezen felépített új életet és munka gyümölcsét az 1956-os forradalom utáni megtorlás, az orosz-szovjet megszállás tette tönkre, ezt követően 100 bonyhádi család a világ különböző országaiba vándorolt ki, Izraelbe, az USA-ba, Kanadába, Dél-Amerikába, Ausztráliába, Svédországba, Németországba, Franciaországba, és néhány család Magyarországon belül Pécsre, vagy Budapestre költözött.

A zsidó családok messze egymástól, távoli országokban találtak menedéket, de a SOÁ alatt átélt közös borzalmak, vagy a felmenők által elmondott fájdalmas történetek összetartják a távol élőket, akik közösen emlékeznek meg a tragédiáról.  

Minden ember feladata, hogy a békéért és az országok közötti egyetértésért küzdjön minden erejével, hogy ilyen tragédia soha többé ne mocskolhassa be az emberiség történelmét.

Bonyhád mindig toleráns közösség volt, ahol a különböző származású népcsoportok békében, egymást elfogadva és segítve éltek és élnek napjainkban is.  

Szeretnék köszönetet mondani a Soha Többé Soá! Alapítványnak a kiállítás megszervezéséért, amely nagyon nemes célt szolgál, hiszen az idősebbekkel és a fiatalokkal egyaránt megismerteti a történelem egy fontos, vésszel teli korszakát. Fontosnak tartom, hogy a fiatal generációk megismerjék az elmúlt idők eseményeit, és tanuljanak abból, hiszen „az az ember ki nem ismeri múltját, nem tudja megérteni jelenét, s nem tudja szervezni jövőjét sem!” (P.Á.J.) Köszönet illeti a Bonycom Nkft. munkatársait és vezetőjét, Bölcsföldi Árpádot és Kozma Anikó műszaki osztályánvezetőt a sok segítségért, amit nyújtottak.

Tisztelt Nagykövet Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

1944. július 2-a, Bonyhád ismert történetének a legtragikusabb napja volt. Emlékezzünk ma a Holokauszt áldozataira, adózzunk tisztelettel az 1222 áldozat emléke előtt! A teljesség igénye nélkül emlékezzünk: a Bárány, a Beck, a Berkovics, a Deutsch, a Donáth, a Feldman, a Fröhlich, a Galandauer, a Heller, a Kohn, a Lechner, Márkusz, a Müller, a Pollák, a Salamon, a Schwartz, a Singer, az Ulman, Weiss családok tagjaira. 

Köszönöm, hogy meghallgattak!