Huszonhat év az idősgondozásban

Pál Krisztina Erdélyből települt át családjával 1990-ben. A férje nagybátyja Bonyhádon élt a családjával, így kerültek a völgység fővárosába. Krisztina felsőfokú egészségügyi képesítéssel keresett munkát, korábban laborban dolgozott. A bonyhádi kórházban nem tudott elhelyezkedni, az akkor még zsenge korú gyerekek ellátása miatt pedig Szekszárdra nem tudott volna bejárni. A gondozási központhoz került egy ismerős révén, területes gondozónőként dolgozott négy évig, és közben szociális alapképesítést is szerzett. Aztán gondozónő lett az idősek otthonában, majd 2000-ben, a korábbi vezető nyugdíjba vonulásakor felkínálták neki a vezetői tisztséget azzal a kitétellel, hogy felsőfokú szakirányú képesítést szerezzen. Elvégezte hát a főiskolán a szociális munkás szakot.

Az intézmény közben több átalakuláson ment át. Eleinte, csak hét közben voltak nyitva, hétvégére hazamentek az idősek. Aztán folyamatos nyitva tartással működtek, de még akkor is csak átmeneti gondozást nyújtó intézményként, tehát csak egy évig, hosszabbítással két évig láthattak el egy idős embert. Az igény közben nőtt az ellátásra, és 2013-ban tartós bentlakásos intézménnyé alakultak. Anyagiakban is sikerült fejlődniük. Egy önkormányzati pályázat révén 2004-ben szinte teljesen megújulhatott az intézmény, majd 2013-ban egy uniós pályázatnak köszönhetően teljesen felújíthatták az épületet és bővíteni is tudtak három férőhellyel. Jelenleg tizenhat idős embert tudnak elhelyezni, de még így is húsz név szerepel a várólistán.

„Úgy érzem szeretnek itt lenni az idősek, kicsi az intézmény és családias a hangulat, közvetlen a kapcsolat gondozó és gondozott között” – mondta a volt intézményvezető. Hozzátette, szeretett az idősekkel dolgozni, mindig arra törekedett, hogy az esetleges problémákat a lehető legjobb módon sikerüljön megoldani. Nagyon fontos, hogy a gondozás során mindenki egyenlő bánásmódban részesüljön, ugyanazt kapja. Ha bemegy a gondozó egy szobába, akkor is kell mindenkivel váltania néhány szót, ha csak egy lakóval van dolga.

Bár már egy hónapja felmentési idejét tölti, de eddig még nem volt ideje unatkozni. Huszonhat évet töltött az idősgondozásban, természetesen hiányozni fognak neki az idősek és a kollégái, akikkel napjai nagy részét töltötte, és szívesen vállal majd önkéntes feladatokat az otthonban a továbbiakban is.

Mindig nehéz a veszteség
A munka egyik nehézsége volt, hogy mindig megviselte az embert, amikor egy lakó eltávozott, különösen, ha rövid idő alatt többen is elhaláloztak, hiszen sokukkal éveket töltöttek együtt. Nagyon sajnálja hogy tavaly 97 éves korában elvesztették legidősebb gondozottjukat, akivel megbeszélték, hogy a századik születésnapján majd együtt ropják a táncot. A nehézségek mellett a gondozottak mindennapos pozitív visszajelzései töltötték fel lendülettel. Jóleső érzés volt, amikor azt kérdezték tőle, hogy mi lesz velük, ha ő nyugdíjba vonul. Persze mindenkit meg tudott nyugtatni, mert már betanult kolléganője, aki ügyesen viszi tovább a feladatokat.

A nyáron a nagymama szerep lesz a meghatározó
Pál Krisztina a felmentési idő hónapjai alatt sem fog unatkozni, hiszen egy nyolc és egy négy éves unokára felügyelhet majd. Ősszel a férje is nyugdíjba vonul, és reméli, hogy azután már sokat tudnak majd együtt utazni, nagyon szeretnének eljutni Olaszországba. Erdélybe minden évben haza látogatnak, hiszen édesanyja és két testvére is Marosvásárhelyen él családjával. A Magyarországon eltöltött évtizedek ellenére is maradt egy kis honvágyuk a szülőföldjük iránt. Úgy is tervezték, hogy nyugdíjas éveikben a nyarakat Erdélyben fogják tölteni, de aztán megszülettek az unokák, és változott a terv. Szeret rejtvényt fejteni és olvasni is. Az elmúlt években szorgalmasan gyűjtötte a könyveket, csak elolvasni nem volt ideje őket, így kellő mennyiségű munícióval rendelkezik, a nyugdíjas évekre.

Forrás: Teol.hu/Hargitai Éva