+
Bezárás Menü
0°C
2024. március 29.
Auguszta
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Idén is pályázik a város a 2019-es testvértelepülési programra

Az idei év utolsó képviselő-testületi tanácskozását tartotta a bonyhádi grémium december 13-án. Zöld utat adtak szavazatukkal az ülésen tárgyalt 14 napirendi pontnak. Többek között elfogadták a Zöldkereszt Védőnői Kft. szakmai beszámolóját, a költségvetési rendeletmódosítást – amit az iparűzési adónál keletkező többletbevétel indokolt –, a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ egységes szerkezetű alapító okiratát, valamint a testület 2019. évi munkatervét. Megalkották a közösségi együttélés szabályairól szóló önkormányzati rendeletet, továbbá pályázatot nyújtottak be a Testvértelepülési programok és együttműködések (BGA 2019) című felhívására, a korábbi évek gyakorlatát követve: a maximálisan igényelhető támogatásra, kétmillió forintra, amihez nem kell önerőt társítania a városnak. Filóné Ferencz Ibolya a zárt ülést megelőzően valamennyi képviselőnek, kollégának megköszönve az egész éves munkáját, szeretetteljes, szép karácsonyt és egészségben gazdag, boldog új évet kívánt.

V. B.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz