+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Így zajlott az augusztus huszadikai program Bonyhádon

Így zajlott az augusztus huszadikai program Bonyhádon

Istentisztelettel, szentmisével és ünnepi programsorozattal zajlott az államalapítás napja Bonyhádon. Átadták a Merész-Konrád díjat és felavatták a felvidékről kitelepítettek tiszteletére állított emlékszobrot is. 

A templomi szertartásokat követően a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban tartott programmal folytatódott az augusztus huszadikai ünnepség Bonyhádon. Filóné Ferencz Ibolya, a város polgármestere köszöntötte az ünneplőket, aki beszédében kiemelte, uralkodónk máig ható érvénnyel megadta a magyar nemzet hivatását, ezer év elteltével ma sem kell mást tennünk, mint megerősíteni és tovább szépíteni Szent István államát.
A beszédet követően Aradi András evangélikus esperes, Mészáros Zoltán református lelkész és Pásztor Gábor nyugalmazott katolikus plébános áldották meg az új gabonából készült kenyeret.

Bonyhád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete minden évben Merész-Konrád díjat adományoz annak a pedagógusnak, akinek életpályája a városban kifejtett oktató-nevelő munka iránti elhivatottságról tanúskodik. Idén Fábiánné Csiszér Elvira kapta a díjat.

Az ünnepi műsor a rendezvénytéren folytatódott, ahol a Bonyhádi Felvidéki Egyesület felvidékről kitelepítettek tiszteletére állított emlékszobrát avatták. Az ünnepségen részt vett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, aki elmondta, ma Bonyhádon nem csak az államalapításra emlékezünk, hanem azokra a felvidéki magyarokra is, akiket embertelen körülmények között telepítettek ki az otthonaikból.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz