+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Januártól új ügyvezetője van a Fűtőmű Kft.-nek

Januártól új ügyvezetője van a Fűtőmű Kft.-nek

A lakók régi vágya vált valóra azzal, hogy elkészült a Dr. Kolta László utca 31-33. számú ingatlan mögötti, 11 férőhelyes parkoló – hangzott el a csütörtöki programon, amelyen Filóné Ferencz Ibolya polgármester, Kovács Ferenc, a körzet önkormányzati képviselője és dr. Farkas Attila, a kivitelező BONYCOM Nkft. ügyvezető igazgatója adta át a közel 3,8 millió forint értékű beruházást.

Bonyhád polgármestere köszönetet mondott mindazoknak, akik szerepet vállaltak az önkormányzati fejlesztés sikerében, kiemelve a körzet képviselőjét, valamint a város közüzemi cégét. A program során elhangzott: 174 négyzetméter felületen készült el a térburkolatos parkoló, amely biztonságos használata érdekében a létesítmény melletti útszakasz egyirányúvá vált.

Az átadást követően tartotta novemberi tanácskozását a város képviselő-testülete, valamennyi előterjesztésnek zöld utat adtak szavazatukkal. Így többek között a Fűtőmű Kft. új ügyvezetőjének pályázatát is támogatták. A döntés értelmében 2016. január 1-jétől 2020. december 31-ig a bátaszéki Kiss Lajos irányítja a céget.

V. B.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz