+
Bezárás Menü
0°C
2021. szeptember 19.
Vilhelmina, Dorián
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

2021. évi adóváltozások
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Jövő tavasszal kezdődhet a Fáy András utca felújítása

Jövő tavasszal kezdődhet a Fáy András utca felújítása

Megújul a Fáy András utca – jelentette be a hírt Kovács Ferenc. A körzet önkormányzati képviselője az előzményeket tekintve arról tájékoztatott, hogy a Belügyminisztériumhoz nyújtott be pályázatot a város, amely kedvező elbírálásban részesült. Ennek köszönhetően a közel 50 millió forintos beruházáshoz 32 millió forint támogatást kapott Bonyhád a Kormánytól, a fennmaradó 18 milliót önerőből biztosítják. A tervek szerint 2022 tavaszán kezdődhetnek a munkálatok.

. Teljes, tehát közel 500 méter hosszban megújul az aszfalt, a szegélyeket is kicserélik a szakemberek, akárcsak minden olyan meglévő, elhasználódott elemet, amely után komfortosabbá válik a közlekedés a város egyik forgalmas útján. A képviselő azt is kiemelte, hogy az önkormányzat igyekszik megragadni minden olyan lehetőséget, amellyel korszerűsítheti, fejlesztheti a meglévő úthálózatát. Ennek jegyében valósult meg nemrégiben a Kossuth Lajos és Winkler utca felújítása, a következő projekt pedig a már említett Fáy András utca lesz, amely egyrészt az ott élők, másrészt az iskolába járók miatt forgalmas szakasz. Kovács Ferenctől azt is megtudtuk, hogy Köllő Rolanddal – a Fáy Lakótelep másik önkormányzati képviselőjével – és Antal József közös képviselővel rendszeresen egyeztetnek a településrészen megoldandó feladatokról, amelyek jogos lakossági igényen alapulnak. Így került elő már többször a Fáy utca rendbetételének kérdése is, amely valamennyiük örömére a jövő évben megvalósul. Az utak, járdák felújítása mellett a parkolás is egy olyan téma, amely foglalkoztatja a lakosságot – folytatta Kovács Ferenc. Azt mondta, hogy e téren is sikerült eredményeket elérniük, hiszen létesültek újak az elmúlt időszakban. Emellett padokat is kihelyeztek, szintén a lakosok igényeit szem előtt tartva, továbbá a fák visszametszése és az elkorhadt ágak eltávolítása is azon kérések között szerepel, amelyek rendszerint előkerülnek az egyeztetések, vagy az itt élőkkel folytatott párbeszédek során – tette hozzá a képviselő.

Vizin B.

Vissza