+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 17.
Rudolf, Kiara
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Köszönettel fogadták a ragyogó délutánt

Egészségügyi szűréssel kezdődött az idősek napja alkalmából tartott program csütörtökön a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban.

Elismerő tapssal jutalmazták a látottakat a résztvevők
(Fotó: Vizin Balázs)
Képgaléria

Az intézmény, valamint a bonyhádi önkormányzat által szervezett esemény dr. Illés Ildikó neurológus főorvos „Együtt, vagy egymás mellett? – generációs gondolatok” című előadásával folytatódott, majd a város nevében Szabó Tibor alpolgármester köszöntötte az esemény közel 150 résztvevőjét.
A szívből jövő, kedves szavak, a szép virágok és a finom falatok mellett gyönyörű műsorcsokrot kaptak ajándékba az idősek. A programon a BÁI társastánc tanszakos növendékek, Lőcsei Ákos, valamint a helyi nyugdíjas klub lépett fel. A szépkorúak hálásak voltak az önkormányzat és a művelődési központ figyelmességéért, és köszönettel fogadták a ragyogó délutánt.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz