+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 16.
Csongor, Joakim
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Közösen hangolódtak a közelgő karácsonyra

Közösen hangolódtak a közelgő karácsonyra

Folytatva a szép hagyományt, Karácsonyra Hangolódás címmel idén is egész hetes programsorozatot hívott életre az „Együtt 1 másért” Nappali Intézmény, amelyben értelmileg sérült, illetve fogyatékkal élő fiataloknak nyújtanak segítő kezet. – Ha jól emlékszem, akkor tavaly híján voltunk a metszőollónak, illetve a ragasztónak – mondta a Dózsa György utcai ellátottak körében Filóné Ferencz Ibolya, utalva a kezében lévő ajándékcsomag tartalmára, amelyet az intézmény tagjainak hozott, akikkel ezúttal is szebbnél szebb karácsonyi díszeket készített.

Természetesen a fiatalok is kedveskedtek a polgármesternek: az általuk készített ajtódísszel mondtak köszönetet a városvezetés egész évben nyújtott támogatásáért, figyelméért. Álom Gyöngyi tolmácsolta az elismerő szavakat. A jelenleg 24 völgységi fiatalt szárnyai alá vett intézmény vezetője úgy fogalmazott, a működési támogatás és az egész évben tapasztalt szeretetteljes hozzáállás nagy segítséget jelent számukra. Ahogy a sikeres pályázatok, vagy éppen az adó 1 százalékokból befolyt összeg. Utóbbi révén idén egy úgynevezett sport line vibrációs trénert, valamint egy speciális szobakerékpárt vásároltak, amelyekkel az ellátottak mozgáskoordinációját fejleszthetik.

– Az év elején biztosítottam arról a Völgységben kiemelten fontos feladatot ellátó intézményt, hogy 2015-ben őket jelölöm meg kedvezményezettként az adó 1 százaléknál, továbbá szorgalmazom, hogy mások is hasonlóképpen járjanak el. Örülök, hogy e téren is eredményesek voltunk – tette hozzá a polgármester.

V. B.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz