+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Már az átadást követő első hónapban népszerű a vendégek körében a Perczel-kúria

Már az átadást követő első hónapban népszerű a vendégek körében a Perczel-kúria

Az egy hónappal ezelőtti nagysikerű megnyitó után gőzerővel nekiláttak a Perczel-kúriánál az épület minél szélesebb körű hasznosításának. A város önkormányzatának jóvoltából és segítségével minden szükséges eszközt és berendezést beszerezhettek.

– Ez a legszebbnek tűnő feladat – egyben, mint kiderült a legnehezebbnek – is bizonyult, hiszen úgy „felöltöztetni” a város történelmének egyik legfontosabb épületét, hogy a hétköznapi használatban is ellássa a feladatát, nem könnyű – nyilatkozta Máté-Geisz Viktória. A kúria rendezvényszervezője kifejtette, az épület amellett, hogy kültéri és beltéri programok helyszínéül is szolgál, szálláshelyként is segít a fenntartásban. Igény szerint az ide látogatókat hét, egyenként két fős szobákba tudják elszállásolni, korhű, de a mai modern elvárásoknak megfelelő színvonalon. Nemrégiben Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya választotta pihenése helyszínéül a gyönyörű épületet, aki elismerően szólt a látottakról és a tapasztaltakról. Az előfoglalásokból is jól látszik – folytatta a rendezvényszervező –, hogy egyaránt népszerű választás sporttáborok és privát csoportok számára. Az egyik tágas és világos szobát pedig úgy alakították ki, hogy a menyasszonyoknak tökéletes készülődési helyszíne lehessen. Ugyanis a park kiváló megoldás lehet esküvők, polgári szertartások, zenés előadások lebonyolítására. Akárcsak jegyes-, illetve esküvő fotózásra. Míg az épületben található rendezvényterem az osztálytalálkozók, konferenciák, valamint családi események tökéletes választása lehet. A kastélyban Kovács Ferenc festőművész állandó életmű-kiállítása, valamint a Perczel-emlékszoba is megtekinthető nyitvatartási időben, amely a keddi napokon 9-11 óra, csütörtökönként 13-15 óra között várja az érdeklődőket. Mindemellett a park természetesen nyitvatartási időtől függetlenül látogatható, a Madách utca felőli bejáraton. Tehát aki csak egy sétát tervez, a hét bármelyik napján megteheti.

Vizin B.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz