+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Máté Norbert az idei Boros Dezső-díjas

Máté Norbert az idei Boros Dezső-díjas

– 1956 októberének igazsága egy, a milliók szívében régóta ott rejtőző közös felismerésből született meg. A diktatúrát, amely megnyomorította a benne élők lelkét is, Magyarország polgárai megelégelték. Megelégelték a sztálinista terrort, az álmokat semmibe vevő rezsim aljasságát, féktelenségét, embertelenségét. Torkig voltak a kilátástalan szegénységgel, az országot tönkre tevő, elvtársias hozzá nem értéssel, a megfélemlítés véres politikai valóságával. Ezért bukott meg 1956 októberében először, majd 1989-90-ben pedig végérvényesen a kommunista, szocialista rendszer – emelte ki beszédében Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban tartott ünnepi megemlékezésen azt is hangsúlyozta, hogy méltóságunk, hitünk és hazánk iránt érzett határtalan szeretetünk adjon erőt nekünk ahhoz, hogy továbbra is megőrizzük Magyarország és a magyar nép függetlenségét mindenféle elnyomó diktatúrával, idegen kultúrával szemben.
Mint minden évben, úgy 2019-ben is az ünnepségen adta át a város vezetése a 2003-ban alapított Boros Dezső-díjat, amit az egykori kiváló testnevelőről, nemzetőrről nevezett el a képviselő-testület. Idén Máté Norbert, a Perczel Mór Szakképző Iskola testnevelőtanára részesült a kitüntetésben példaértékű pedagógusi munkája, oktatói-nevelői tevékenysége, a sport iránti elkötelezettsége és diákjaival elért kimagasló eredményei elismeréséül. Az október 23-ai ünnepség a Perczel Mór Szakképző iskola diákjainak műsorával folytatódott, majd fáklyás felvonulással és az 1956-os emlékhelyek megkoszorúzásával ért véget.

Vizin B.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz