+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Még idén nekilátnak az új harangláb megépítésének

Még idén nekilátnak az új harangláb megépítésének

- A körzet korábbi önkormányzati képviselőjekét, most a város polgármestereként - de mint magánember is pontosan tudom, hogy szívükön viselték/viselik a bonyhád-börzsönyiek az ottani harangláb sorsát, ezért is tettük/teszünk meg mindent annak érdekében, hogy megvalósuljon a beruházás – nyilatkozta Filóné Ferencz Ibolya annak kapcsán, hogy egy összefogás eredményeként új épület kialakításába fogtak. Bonyhád polgármestere emlékeztetett, képviselőként abban tudott szerepet vállalni 2012-ben - a harangláb lebontásával –, hogy megszüntessék az életveszélyt, hiszen az épület állapota ezt tette indokolttá. Most, a város vezetőjeként pedig segít egy olyan civil kezdeményezést, amely egy új, esztétikus harangláb megépítését szorgalmazza.

Filóné Ferencz Ibolya arról is beszámolt, hogy időközben bejegyezte a Szekszárdi Törvényszék az említett civil szervezetet, vagyis a Csobot Gáspárné irányításával létrejött Bonyhád-Börzsönyért Egyesületet, amely építtetője lesz az új haranglábnak. Jelenleg ezt a feladatot tűzték ki célul, ugyanakkor az alapszabályukban foglalt elképzeléseik sokrétűek: a városrész fejlesztésétől a lakók életminőségének támogatásán át a kulturális és szabadidős programok szervezéséig.

Elkészült a harangláb kialakításának tervezett költségvetése, a jelenlegi számítások szerint 5 millió forintba kerül a beruházás. Már érkeztek felajánlások: az 500 ezer forint készpénz mellett anyag-, illetve munkadíjban 1,5 millió, Sárkány Szabolcs, a körzet jelenlegi önkormányzati képviselője a rendelkezésre álló keretéből 1 milliót, míg Filóné Ferencz Ibolya a polgármesteriből 500 ezer forintot ajánlott fel erre a célra, hozzátéve, hogy a munkálatok jövőre, egy új költségvetési ciklusban zárulnak, így az önkormányzat lehetőségeihez mérten további anyagi támogatást igyekszik majd biztosítani

- Szívből örülök annak, hogy egy ilyen nemes feladat érdekében tudjuk elkezdeni a közös munkát az új egyesülettel, meggyőződésem – a szervezet elképzeléseit tekintve –, hogy még nagyon sok közös projektünk lesz, hiszen egyeznek a céljaink: a város, azon belül is a bonyhád-börzsönyi településrész fejlesztése, szépítése, minél élhetőbbé tétele – hangsúlyozta a polgármester, aki egyúttal arra kért mindenkit, hogy erejéhez, lehetőségéhez mérten támogassa a harangláb megépítését. - Köszönöm – folytatta - mindazok szerepvállalását, akik már eddig is a projekt mellé álltak. Külön elismerés illeti az egyesület létrehozását és a kezdeményezés életre hívását - időt, pénzt, energiát nem sajnálva – szorgalmazó Papné Szaksz Ibolyát és Csobot Gáspárnét

Vizin B.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz