+
Bezárás Menü
0°C
2017. október 23.
Gyöngyi

Bonyhád - Befektetőbarát település
Videók

Geotermális workshop Izlandon önkormányzatok számára

Bonyhád járási foglalkoztatási paktum – TOP-5.1.2-15-TL1-2016-00001


Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony összefoglalója a 2016-os évről


Lakossági tájékoztató a városi rendezvénytér kialakításáról

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Minden elismerést megérdemeltek a fesztivál résztvevői

Nagy kihívás elé állította a hőség szombaton a „Bukovinai Találkozások” XXVIII. Nemzetközi Folklórfesztivál szereplőit, minden elismerést megérdemeltek, akik a közel 40 fokos kánikulában népviseletben végigcsinálták a rendezvényt, amely a meleg ellenére is sok érdeklődőt vonzott az utcára. Őket idén több helyszínen is várták, mint a korábbi években, hiszen változott a program.

Mint azt Illés Tibor, a hazai szervező Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke elmondta, a nemzetközi fesztivál főszervezőjének kérésére interaktívabbá tették a rendezvényt. Ez annyit jelent, hogy míg korábban volt egy felvonulás, amelyet színpadi produkciók követek, addig idén egy teljes lakodalmat bonyolítottak le a résztvevő csoportok bevonásával, szokásaik megjelenítésével, minden nemzetnek megfelelő menyasszonnyal, vőlegénnyel. Ez pedig augusztus 5-én, szombaton 14 órakor vette kezdetét Bonyhádon. Színes forgatag várta a résztvevőket, a hazai hagyományőrző együttesek mellett lengyel, ukrán és romániai vendég fellépőkkel, összesen mintegy 30 csoporttal. A vőlegényes háztól, azaz a Völgységi Múzeum udvaráról indították útjára a jövendőbeli férjet, akit Jakab Tamás személyesített meg. Ő, miután kikérte a nótáját, verbunkot járt egyedül és legény barátaival, majd jól megforgatták a menyasszony ajándékával, a bokrétával érkező nyoszolyókat. Eközben a menyasszonyos háznál, azaz a templom mellett kialakított színpadnál, a népdalt idézve a lányságát megunt menyasszonyt, azaz Kertész Hangát készítették fel a nagy alkalomra. Ráadták a hazait, azaz a menyasszonyi öltözetet. Közben elindultak a menetek a vőlegénnyel, valamint két másik helyszínről a külföldi csoportokkal a lányos házhoz. Ezt követte az ünnepi istentisztelet, a tánc a templom előtt, az esküvői menet és a lakodalom, amelynek a Vörösmarty Mihály Általános Iskola udvara adott otthont. Azt, hogy mekkora is volt ez a négy országra szóló lagzi, jól mutatja, hogy a vacsorán közel 800-an vettek részt.

Illés Tibor kiemelte, a program mindössze annyit változott a tervekhez képest, hogy az első fele kicsit gyorsabban bonyolódott le, ami nem is volt baj a nagy melegre való tekintettel, később viszont, mivel a külföldi csoportok több időt kértek műsoraikra, kitöltötték az eredeti időkeretet. Hangsúlyozta, nagy segítséget jelentett a város támogatása, valamint mindazok hozzájárulása, akik segítették a rendezvény szervezését, lebonyolítását – nélkülük nem ment volna, köszönet illeti őket.

A három napos program még pénteken vette kezdetét: a kiállításmegnyitókat, az ünnepélyes megnyitón elhangzó köszöntőket követően a hagyományőrző műsor a leánykéréssel és siratóesttel kezdődött. Vasárnap délelőtt Kisdorogon a Szent László-év keretében szentmisét és kiállításmegnyitót tartottak, délután pedig a hagyományos „szomszédolással” telt, azaz vendégegyüttesek léptek fel Nagymányokon, Kétyen, Tevelen, Hőgyészen és Garán.

Forrás: Tolnai Népújság/Hargitai Éva

Vissza