Több fontos kérdésről is döntöttek Bonyhád vezetői a legutóbbi képviselői-testületi ülésen.
Bonyhád legifjabb polgárait köszöntötte nagy örömmel Filóné Ferencz Ibolya szerdán. A város polgármestere az önkormányzat által 20...
Több kérdés is érkezett hozzánk, illetve a Bonycom Nkft.-hez azzal kapcsolatban, hogy lesz-e városi piac nagypénteken. A válasz ig...
Értesítjük önöket, hogy március 26-tól megkezdik városunkban a kátyúk javítását. A munkálatokat az önkormányzat megbízásából a KÉS...
A város vezetése és az önkormányzat valamennyi dolgozója tisztelettel emlékezik főorvos úrra. Őszinte részvétünk a családnak!...
A holokauszt 75. évfordulója alkalmából tartott megemlékezést hétfőn a Mensch és a Soha többé Soá! Alapítvány. A bonyhádi zsinagóga előtti emlékműnél Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere, Geiger András, a Mensch és Pasitka Hermann, a Soha többé Soá! Alapítvány létrehozói mondtak beszédet. A bevezetőben elhangzott: 75 évvel ezelőtt, 1944. április 16-án, hajnalban a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és rendvédelem tagjai megkezdték az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását Magyarország kárpátaljai területén. Az egész országra kiterjedő akciót néhány hét alatt végrehajtották. Bonyhádon május 12-én mintegy 1200 zsidó honfitársunkat zárták gettóba, ahonnan néhány héttel később a náci halálgyárba deportálták.
Filóné Ferencz Ibolya Polgármester Asszony beszéde:
Beregszász, Felsővisó, Huszt, Kassa, Kisvárda, Máramarossziget, Mátészalka, Munkács, Nagyszőllős, Nyíregyháza, Sátoraljaújhely, Técső, Ungvár.
Tisztelt Emlékezők!
Magyarországon 2001 óta április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. 1944-ben ezen a napon kezdődött meg a gettókba kényszerítés Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján. Az első gettókat és gyűjtőtáborokat a felsorolt településeken hozták létre, melyeket még több mint 150 követett, hogy alig 3 hónap alatt 1944. április közepe és július eleje között - német adatok szerint - összesen 437.402 fő zsidót gyűjtsenek össze, hogy aztán tehervagonokba zsúfolva, több száz kilométert utazva a végállomás valamelyik haláltábor legyen. 147 szerelvényből az Auschwitzba tartó utolsó vonatok egyike vitte a bonyhádi zsidókat a halálba.
Talán van, akiben megfogalmazódik a kérdés: miért vagyunk ma itt? Lehet és kell-e egyáltalán újat mondani 75 évvel a holokauszt után?
Hiszem, hogy minden emléknapnak - így a mainak is - szerepe van a jelen és ez által a jövő alakításában. Megismerni a múlt valóságát és tanulni a történelemből. Erdő Péter bíboros egy néhány évvel ezelőtti megemlékezésen így fogalmazott: Minden bölcs nép, amely élni akart, tudta, hogy „a történelem az élet tanítómestere”, hogy az elmúlt korok csodáit és szörnyűségeit, bűneit és szabadulásait el kell beszélnünk az új és új nemzedékeknek. Ez a beszéd pedig nem lehet pillanatnyi érdekek függvénye, hanem csak akkor szabadító, csak akkor mutathat egy egészségesebb, jobb jövő felé, ha a tiszta és teljes igazságot adja tovább. Ma is azért jöttünk össze, hogy elbeszéljük a történteket. Nekünk, bonyhádiaknak a teljes és tiszta igazságot a zsidóság történetének megismeréséhez és megértéséhez városunk múltjában is ismernünk kell. Abban a történelmi korban melynek kezdete a 18. század elejére nyúlik vissza. A 150 éves török uralom után jelennek meg az első zsidó kereskedők Bonyhádon.
Ekkor még csak négy zsidó család élt itt. Két gazdag földbirtokos család, a Perczelek és a Kliegelek segítették a zsidók letelepedését egy olyan korban, amikor máshol tiltották azt. Másfél évszázaddal később már több mint kétezer volt a közösség létszáma. Eközben pedig Bonyhád a térség legvirágzóbb, legnagyobb forgalmú helyévé vált. Voltak, akik a gabonakereskedelemben, kékfestő üzemben, nyomdában, olajüzemben, téglagyárban, szeszfőzdében dolgoztak, mások kereskedőként, kőfaragóként, ékszerészként, üvegesként vagy éppen zöldségesként keresték a kenyerüket. Eközben iskolákat, szép épületeket, üzleteket létesítettek és alakították, formálták a helyi kulturális életet.
Aki a különösen gazdag, színes és egyben érdekes hagyományokról, a bonyhádi zsidóság hétköznapjairól, ünnepeiről, szellemi vezetőiről, a két világháború közötti időszakról szeretne többet tudni, ma nem kell mást tennie, mint fellapoznia Blau László könyvét. Azt a könyvet, mely 2008-ban jelent meg magyar nyelven „Bonyhád egy elpusztított zsidó közösség” címmel.
És van egy méltó emlékhely, ahol ma is összegyűltünk, és amelynek állandó jelenléte képes folyamatosan ébren tartani a figyelmet. Mindkettő csak széleskörű összefogással valósulhatott meg. Hálás köszönet mindazoknak, akik bármilyen formában segítették létrejöttüket!
Kedves Bonyhádiak!
Egy város életében, ha összhang van a fejlődés, a megújulás és a hagyományok ápolása között akkor elmondható, hogy ismeri és tiszteli gyökereit, ugyanakkor büszke elért eredményeire. A közösséget, amelyben élünk pedig összeköt, és egyben erősít minden olyan esemény, mint amilyen a mai megemlékezés. Mint ahogy erősíti az egykori bonyhádi zsidó közösség még élő tagjait és leszármazottait, éljenek szétszóratva bárhol a világban.
A kegyelettel teljes emlékezést mélyítsük el a lelkünkhöz szóló vers majd a megemlékezést követően a zene erejével.
Radnóti Miklós
Sem emlék sem varázslat
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kísértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szívében megterem
az érett és tűnődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ újraépül, – s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, –
talán most senki sincs.
1944. április 30.