+
Bezárás Menü
0°C
2020. augusztus 04.
Domonkos, Dominika
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

#bonyhadosszetart - jótékonysági adománygyűjtés
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony összefoglalója a 2019-es évről

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Négyágú körforgalom javítja a közlekedést

Négyágú körforgalom javítja a közlekedést

Körforgalmú csomópont épült útfelújítással egybekötve a Völgység székhelyén, a Zrínyi, Gyár és Sport utcák találkozásában, a 6535-ös jelű, Bonyhád-Tevel-Murga összekötő úton. A beruházás része annak az országosan több mint 526 kilométernyi, teljes körű felújításnak, melyet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tavaly előtt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében indított el.

A munka megvalósulása alkalmából pénteken sajtótájékoztató várta az újságírókat Szekszárdon, az Magyar Közút Nonprofit Zrt. Tolna Megyei Igazgatósága épületében. A résztvevőket Becze Szabolcs Ferenc igazgató köszöntötte, majd közölte, hogy a bevezetőben említett program révén a megyében eddig kilenc út és kapcsolódó műtárgy, illetve padka és vízelvezető felújítása történt meg.

A keret utolsó állomását jelentette a csomópont, melyet a közbeszerzési eljáráskor kiválasztott kivitelező, a Soltút Kft. mintegy nettó 222 millió forintból valósított meg. A helyszínen négyágú körforgalom épült, kétszer egy sávos útcsatlakozásokkal, továbbá az autóbusz állomáshoz vezető út negyvenöt méter hosszban szintén megújult. A szakemberek a körforgalom mind a négy ágán kijelölt gyalogos-átkelőhelyet alakítottak ki, a csomóponthoz kapcsolódóan az utcák melletti járdák is átépültek. A fejlesztés természetesen koncepcióba illesztve készült. Hiszen korábban már megtörtént a 6535-ös jelű út első szakaszának felújítása, valamint a műemlék kategóriába tartozó, Nepomuki Szent János híd teljes körű átépítése. A tervezési, engedélyeztetési eljárások egyébként 2018-ban kezdődtek, tavaly pedig a kivitelező átvette a munkaterületet.

Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere mindehhez hozzátette: Bonyhád, mint járás székhely térségi szerepet is betölt. Ez megmutatkozik a közlekedésben, a jelentős mértékű gépjármű forgalomban is. Ezért örvendetes az a rendezett csomópont, mely nemcsak esztétikus, de átlátható és biztonságos is, szó szerint segíti a közlekedés mederben tartását. A város egyébként már birtokba is vette a helyszínt olyan értelemben is, hogy kilencszáz levendula palántát ültetett el a négy ágban, hozzájárulva az otthonossághoz. – Hosszú évek munkája előzte meg a mostani átadást – mondta a polgármester. – Ez a város első körfogalma, de bízom benne, hogy nem az utolsó.

Orbán László megyei fejlesztési és felújítási osztályvezető kérdésre válaszolva közölte, hogy a 6535-ös jelű út forgalma vetekszik a 6-os út forgalmával. A helyszín jellegzetessége emellett, hogy a korábbi csomóponti ágak nem egymással szemben, hanem egymáshoz képest „eltolt” helyzetben volt, de a körforgalmi csomópont kialakítással a csomópont szabályossá és ez által közlekedésileg biztonságosabbá vált. A tervezők a négyágú megoldással a biztonság erősítését választották.

A beruházás a TOP-os Közlekedésfejlesztés Tolna megyében I. elnevezésű projekt egyik eleme. A tervezet az új körforgalmú csomóponton túl további megyei felújítást is magába foglal, melyeket a társaság 1 milliárd 104 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével valósít meg. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi, 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Tolna megyében csaknem 19 kilométernyi út felújítása valósult meg európai uniós forrásból.

Tovább erősödnek az összeköttetések

– Arra törekszünk, hogy minden egyes települést bekapcsoljunk a megye életébe – mondta Orbán Attila, Tolna megye Közgyűlésének alelnöke. – Ezt a célkitűzést szorgalmazza a megyei közgyűlés által nemrég elfogadott Tolna109 koncepció. Ezt szem előtt tartva a százkilenc megyei településből az elmúlt időszakban hatvannégyben megfordultunk. Ezek a látogatások alkalmat adnak arra is, hogy áttekintsük a megye közútjainak állapotát. Minden egyes szakasz felújításának örülünk. Annak is, hogy ezekben az esetekben nemcsak egyes települések gazdagodnak, de tovább erősödnek az összeköttetések a területek között. Hamarosan tanácskozásra utazunk Tevelre és használni fogjuk az új útszakaszt. Reméljük, a környék gazdái is ezt teszik, hiszen ebben a térségben nemrég egy agrár-logisztikai központot is átadtunk rendeltetésének.

Forrás: Teol.hu

Vissza