Bonyhád Város Önkormányzata pályázatot hirdet az Önkormányzat tulajdonában álló bérlakás szociális alapon történő bérbeadására. Ré...
Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony képviselte városunkat a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) által tar...
Szép eredményekkel zárták a völgységiek a Cegléden tartott IKMF Kettlebell World Championship megmérettetést. Vadász Judit világba...
Filóné Ferencz Ibolya (középen) a strandfocisoktól kapott labdával, körülötte a Bonyhád BFC lelkes csapatainak tagjai
(fotó: Vizin Balázs)
képgaléria
– Megfogadtam a tanácsot, vagyis nem vártunk a köszöntésetekkel a decemberi sportolói díjátadóig, hanem még augusztusban, néhány nappal a szép sikerek után ünnepeljük a szerepléseteket, amellyel ezúttal is egy városnak szereztetek örömöt – hangsúlyozta Filóné Ferencz Ibolya kedden, a Bonyhád BFC csapatainak szervezett polgármesteri fogadáson. A városvezető emlékeztetett, egyéb teendői miatt sajnos nem tudott a siófoki helyszínen szurkolni a bonyhádi strandfocisoknak, ugyanakkor telefonon keresztül folyamatosan kapcsolatban volt velük. Így az elsők között értesült arról is, hogy a felnőtt csapat, az U-15-ös és az U-19-es ezüstérmet szerzett, míg az U-17-es ötödikként zárt. – Büszkék vagyunk rátok, és pontosan tudjuk, hogy a világsztárokkal felálló Gyöngyös ellen is mindent megtettetek, ezért számunkra ti vagytok a bajnokok! – jelentette ki a polgármester. Filóné Ferencz Ibolya arra is kitért, hogy az önkormányzat – akárcsak az eddigiekben – a jövőben is mindent megtesz a strandfocisok érdekében. Ezt példázza a 2012-ben kialakított, nemzetközi előírásoknak megfelelő pálya is a Bonyhádi Termálfürdő területén, ahol kiváló körülmények között készülhetnek Bölcsföldi Zoltán csapatvezető tanítványai.