+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Sövér Lackó újra bajnok

Sövér Lackó újra bajnok

Sövér László, az ifjabb, múlt hétvégén megnyerte az osztrák-magyar bajnokságot Szlovákiában. A hétvégén pedig újabb megmérettetés vár rá. „Nagyon gyorsak voltunk.” Sövér Lackó így kommentálta legutóbbi sikerét, mely, mint hangsúlyozza, csapatmunka eredménye. A nyolcadikos fiú, aki már szemmel láthatóan nem kisfiú, és akit egyre kevésbé illik nekünk, felnőtteknek csak úgy „lelacikázni”, mindvégig többes számban beszél.

Rotax Max Junior kategóriában versenyez egy szlovák csapatban, az ERT Racing Team-ben, melynek vezetője Magyarics Erik. Tavaly került ide, nagyon jó helyre. De mindig van feljebb, a feltörekvő tehetség pedig komoly, ugyanakkor nem elérhetetlen vágyakat dédelget. – Jó lenne egyszer majd egy olyan csapatnál dolgozni, ahol a versenyzés nem követel a családtól anyagi áldozatot. El tudnám viselni, ha a Formula-4-ben indulhatnék külföldi szériában – meséli Laci. Ezek a távlati tervek. A most következő, nem elhanyagolható változást pedig az jelenti majd, hogy a nyolcadik osztály után szeptembertől új oktatási intézményben folytatja tanulmányait, remélhetőleg a jó hírű bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban. Bár az autóversenyzésből állítólag nem lehet kiöregedni, Lackónak arra az eshetőségre is vannak tervei, ha ezen a területen már nem talál újabb kihívást. Sportpszichológusként is el tudja képzelni magát, illetve nagyon szívesen foglalkozna gyerekekkel. Ezért van nem elhanyagolható szerepe a tanulásnak és az iskolának a fiatal versenyző életében.

Készülni ugyanakkor nemcsak az iskolai feladatokra, de a versenyekre is kell. A bonyhádi fiú egy évben 8-9 versenyen indul, mindössze. Akad ugyanis olyan ellenfele, aki évente akár 45-ször is megméreti magát, és olyan is, aki három hónapot töltött Görögországban felkészítő tréningen. Bár a lehetőségei szerényebbek, Sövér Laci hideg fejjel, pontosan, hiba nélkül megy egy-egy futamon, ez pedig elég ahhoz, hogy hozza a tőle megszokott eredményeket.

Sövér Laci hat évesen ült először gokartba, azóta szerelmese a sportágnak. 2009-ben, 8 évesen már magyar bajnok lett az Országos Amatőr Gokartbajnokságban. Az első versenygokartját 2010 nyarán kapta meg, ettől kezdve saját géppel nevezhetett az amatőr megmérettetésekre. 2011-ben 4 futammal a szezon vége előtt már bajnokként köszöntötték. Ekkor határozta el a család, hogy a következő idényben a profi kategóriában, az Országos Magyar Bajnokságban és a Közép-Európa Zóna Kupában induljon. Az idei cél az októberi világdöntő, de előtte még nagyobb falatként ott van a magyar bajnokság is.

 

Sövér Lackó akkor a legalázatosabb az édesapja szerint, ha nyer. Lackó szerint akkor felhőtlenül boldog, ha győz egy futamon. A fotókat nézve mindkét állítás igaznak tűnik, ugyanakkor elképesztő, hogy micsoda profi versenyző lett abból az óvodás kisgyerekből, akinek a lába egykor csupán némi rafinéria segítségével érte el a gázpedált. A versenyekre eljutni „csak” pénzkérdés, Sövérék minimál költségvetésből hozzák ki a maximumot. Ez nem kevés áldozattal jár a szülők részéről, ugyanakkor közös kihívás, közös munka, mely sok-sok örömöt okoz, és maradandó élményekkel gyarapítja a családot.

 

A legutóbbi szlovákiai bajnokságon a magyar és osztrák pilóták mellett szlovákok indultak. Sövér Lackó rendkívül izgalmas időmérőn, elődöntőn, döntőn és úgynevezett szuperdöntőn mérte össze gépe gyorsaságát, csapata felkészültségét, saját tehetségét és hidegvérét a többi versenyzőével. Az összpontosításban valószínűleg az is segítette, hogy nemrégiben egy budapesti sportközpontban fit for race, azaz versenyre felkészítő tréningen vett részt. Erről Laci két rövid filmfelvételt is mutatott. Az egyiken az látszik, hogy hengerre helyezett deszkán egyensúlyoz, és közben hol az egyik, hol a másik kezével kis labdát dob a falnak.

Forrás: Tolnai Népújság/Budavári Kata

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz