Ide kattintva tekinthető meg a beosztás.
Részletek a mellékletben.
Idén is Bonyhád adott otthont a pünkösd hétfői felvidéki találkozónak, amelyre az anyaország számos pontjáról – és természetesen a...
A hivatalos megnyitóval kezdetét vette a Lánglovagok és hagyományőrzők nemzetközi találkozója Bonyhádon. Filóné Ferencz Ibolya, a ...
Tragikus és szomorú hír tolmácsolásával vette kezdetét május 24-én a bonyhádi képviselők soron következő tanácskozása....
Szépen szerepeltek a BÁI Vörösmarty Mihály általános iskola kézis lányai a Magyar Kézilabda Szövetség két napos Sulikézi Fesztiválján, Balatonbogláron. Az iskola a kezdetek óta részt vesz a szövetség Kézilabda az iskolában című utánpótlás-fejlesztési programjában, amelynek keretében a megmérettetést megszervezték – tájékoztatott Szekerczés Szilárd edző.
A program keretében évente 2-3 alkalmat szerveznek olyan gyerekeknek, akik nem versenyszerűen sportolnak. Az idei évzáró rendezvényt tartották meg Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémia sportcsarnokában. A tornák során nem mérik az eredményeket, nem kapnak helyezést, érmet, csak a játék öröméért lépnek a pályára. A bonyhádi U9-es lányok pedig olyan jól teljesítenek, hogy az idei tanévben szinte veretlenek maradtak. A gyerekekkel hetente két-három edzést tartanak hétfőn, szerdán és pénteken, valamint meghívásos tornákon vesznek részt.
A programban a felkészítők munkáját is ellenőrzik és segítik. Kollégáival Szekerczés Szilárd évente legalább kétszer szakmai konzíliumon vesz részt, ahol bemutatják eredményeiket, tapasztalatot cserélnek. Edzésterveiket és edzéseik minőségét havi bontásban ellenőrzik. A munkáját Buday Ferenc, 119-szeres egykori válogatott játékos, olimpikon, edző menedzseli a térség szakfelügyelőjeként.
Forrás: Tolnai Népújság/Hargitai Éva
Vissza