+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 19.
Emma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Számot adtak tudásukról az ifjak

Számot adtak tudásukról az ifjak

A bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtárban április 26-án tartották a középiskolásoknak szóló, „Múltba Néző” levelező verseny döntőjét. A verseny elnevezése arra utal, hogy a diákok az öt forduló során egy-egy történelmi témájú filmet kellett megnézzenek, és az ahhoz kapcsolódó érettségi témában számot adjanak tudásukról. A döntő témája Géza fejedelem és István király műve volt, így az István, a király című filmből láthattak részleteket a versenyzők.

A témához kapcsolódó feladatokat a megyéből több helyről (Bonyhád, Szekszárd, Bátaszék, Gyönk) érkező, összesen tizenöt középiskolás oldotta meg. Első helyen Kőbányai Dénes (Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Bonyhád), második helyen Horváth Richárd (Bezerédj István Szakképző Iskola, Szekszárd), harmadik helyen pedig Ember Diána (II.Géza Gimnázium, Bátaszék) végzett.

Forrás: Asztalosné Illés Tamara

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz