+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Szárnyalt a diákok fantáziája

Szemet gyönyörködtető alkotások születtek a BÁI Arany János Gimnáziumi Intézményegység által meghirdetett, az iskola névadójának tiszteletére rendezett rajzversenyre.

A több mint 150 beérkezett, illetve a helyszínen elkészített pályamunkából nehéz volt kiválasztania a legjobbakat Kovács Ferencnek. A festőművész, tanár a gyönyörű rajzok, festmények, grafikák, metszetek láttán úgy fogalmazott: nagyon színes képet tárnak az érdeklődő elé a diákok szárnyaló fantáziavilágából. S ez nemcsak a mostani versenyre volt igaz, korábban is pazar alkotásokkal neveztek a képzőművészet iránt fogékony fiatalok.
 
Kovács Ferenc gratulált a fiataloknak, és biztatta őket a folytatásra
(fotók: Arany gimnázium)
 
A mostani kiírásra érkezett pályamunkákból a napokban nyílt kiállítás a gimnáziumban, amelyet a hónap végéig tekinthetnek meg az érdeklődők. A tárlatot Kovács Ferenc ajánlotta a megjelentek figyelmébe, aki Fekete Gyöngyivel – az iskola pedagógusával, a programsorozat koordinátorával – adta át a díjakat a nyertes pályázóknak.
Az eseményen az is elhangzott, hogy a növendékek kreativitása mellett a felkészítőtanárok példás szerepvállalása is elismerésre méltó, a szervezők valamennyiüknek köszönetet mondtak mindezért.
 
Idén is népszerű volt az intézmény kezdeményezése
 
 
 

 

 

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz