+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 19.
Emma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Új irányt tűzött ki a cég élén

Január 1-jétől dr. Farkas Attila irányítja a BONYCOM Bonyhádi Közüzemi Nonprofit Kft.-t. A cég jelenére, jövőjére fókuszáló határozott elképzelésekkel, és nem mellékesen nagy lelkesedéssel vágott neki feladatának, amely csak részben volt újdonság számára.

Ugyanis mint arra a beszélgetés elején emlékeztetett: korábban a cég felügyelő bizottságát vezette, ezáltal amikor megpályázta az állást, tisztában volt a BONYCOM előnyeivel, problémáival, felépítésével. Egyszóval minden olyan információ a birtokában állt, amit alapul véve kidolgozhatta a kft. rövid, illetve hosszú távú működési stratégiáját.
– A pályázatomban abból indultam ki, hogy a társaság jelenlegi helyzete nagyban hasonlít a jogelődünk, a Költségvetési Üzem rendszerváltás idején betöltött szerepéhez, vagyis most is egyfajta mérföldkőhöz érkeztünk – idézte fel dr. Farkas Attila. Úgy látja, nem folytathatók azok a gyakorlatok, amik a cég üzemeltetését jellemezték. Ezt három dolog mondatta vele. Egyrészt az, hogy a jogszabályi változások miatt már nincsenek jelen a térségben, mint víz- és szennyvíz-kezelő szolgáltatók. A tevékenységi kör leválasztása az árbevétel mellett a dolgozói állományra és az eszközparkra is hatással volt.
A döntéshozók által szorgalmazott hulladékgazdálkodás nonprofittá tételét, azaz tulajdonképpen az e téren történő nyereségmentes feladatellátás bevezetését tartja a másik olyan tényezőnek, ami a működési struktúrájuk újragondolását igényelte. – Míg a harmadik eleme ennek a lépésnek a helyi sajátosságok, a várostól kapott feladataink (a parkgondozástól a téli síkosság-mentesítésen át a piac, a tanuszoda, vagy éppen a termálfürdő üzemeltetéséig) lajstromba vétele, felülvizsgálata, újragondolása. A sok kis „mozaik” egységes képpé formálását követően jelöltük ki azt az utat, amelyen a jövőben haladni szeretnénk a megfontolt, biztos alapokon nyugvó, gazdaságilag is kiegyensúlyozott működést szem előtt tartva, mert azt a város és a cég vezetői is megállapították, hogy a korábban létrejött struktúra nem tartható fenn – szögezte le az igazgató.
 
Dr. Farkas Attila: új alapokra kellett helyezni a cég működését
(fotó: Mártonfai Dénes)
 
– Úgy határoztunk – folytatta –, hogy a bevételi oldal növelésére fókuszálva igyekszünk megerősíteni a kft.-t, amelynek működése jelenleg két pilléren nyugszik: a bonyhádi és a környékbeli települések kommunális hulladékgazdálkodásán, illetve a városüzemeltetési feladatokon. Hozzáfűzte: az egyeztetések során arra jutottak, hogy vannak olyan szabad kapacitásaik, amiket a még hatékonyabb működés érdekében – részben új feladatok bevezetésével, részben a korábbiak „leporolásával” – ki tudnának aknázni. Ezek közé sorolta (a jogszabály által is előírt) házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés bevezetését. Az elkülönített gyűjtés érdekében pályázatot nyújtottak be az ehhez szükséges edények beszerzésére. Azonban addig, amíg nincs döntés az igénylésükről, az adott hulladékfajtának megfelelő, színes zsákot biztosítanak majd a lakosoknak a környezettudatos megoldás minél előbbi bevezetése érdekében. Kérdésünkre elmondta, a szolgáltatást tavasszal tervezik elindítani, a pontos dátumról időben értesítik a lakosokat. Dr. Farkas Attila kiemelte, a házhoz menő szolgáltatás bevezetése a fenntartható fejlődésen túl több szempontból is fontos: egyrészt a közterületeken lévő, sokszor problémát okozó, úgynevezett gyűjtőszigetek szerepe ezáltal háttérbe szorul, másrészt az így begyűjtött hulladékot értékesítheti a BONYCOM, bevételre tehet szert.
 
Lépések, amik az önellátóvá válásukat is segítik
A cégvezető attól is bevétel-növekedést remél, hogy a jövőben erőteljesebben vonják be a kft.-hez tartozó építőipari brigádot az önkormányzati tulajdonú lakóingatlanok karbantartási munkálataiba. – A város vezetésével karöltve szeretnénk, ha állandósulna az a gyakorlat, hogy meghibásodás, felújítás esetén az említett ingatlanok közös képviselői ne egy külsős vállalkozást bízzanak meg ennek megoldásával, hanem a közüzemi céget, természetesen amennyiben az adott feladatot módunkban áll ellátni – jegyezte meg dr. Farkas Attila, aki egy másik területet: a köztemetők kezelési feladatait is érintette összefoglalójában. Azt mondta, e téren is szélesítik szolgáltatási palettájukat, amiről ugyancsak a közel jövőben tájékoztatják a bonyhádiakat.
Egy olyan problémát is szeretnének orvosolni, ami már régóta fejtörést okoz a városlakóknak. – Erre a célra kialakított, helyben lévő lerakó híján, jelenleg nehézkes az építési törmelék elhelyezése. Meggyőződésünk, hogy a lakosság jogos igényeit alapul véve a jövőben ebben is szerepet kell vállalnunk az elszállítás biztosításával, amely elejét veheti a kialakult problémának – vetítette előre.
 
Komplex szemlélet
– A közigazgatásból hozott jogszabálykövető, rendszerető szemléletemet szeretném hosszú távon szimbiózisba tartani a profitorientált cégvezetői látásmóddal, ezen elvek mentén vállalkoztam a közel 50 munkatársat foglalkoztató BONYCOM Nkft. irányítására – osztotta meg velünk dr. Farkas Attila, aki szerint ugyancsak előnyére válhat (és motiváló erőként hatott rá pályázata megírásakor), hogy bonyhádi, mérnöki és jogi végzettséggel is rendelkezik, jó a stressztűrő képessége, s hogy a korábbi munkahelyein már hozzászokott a napi nyolc órát meghaladó feladatellátáshoz.
 
Szívesen segít másokon
Dr. Farkas Attila 1973. augusztus 13-án született Bonyhádon. A II. számú Általános Iskola elvégzése után Pécsett érettségizett földmérő szakközépiskolában. Ott megnyerte az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt, így felvételi vizsga nélkül került be a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karára, ahol sikeresen lediplomázott.
A sorkatonaság mellett egy rövid ideig dolgozott földmérőként, majd 1998-tól 2013-ig hivatásos tűzoltó lett. Ezután a Bonyhádi Járási Földhivatalban helyezkedett el, mielőtt a BONYCOM-hoz került. Elvált, egy 7 éves kislány büszke édesapja. Hobbija a sport. A közéletben is aktív szerepet vállal: önkéntes tűzoltó Bonyhádon és gazdasági vezetőként is segíti az egyesület munkáját, továbbá titkára a bajba jutott tűzoltókat támogató Szent Flórián Alapítványnak.
 
 
Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz