+
Bezárás Menü
0°C
2022. május 26.
Fülöp, Evelin
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

2021. évi adóváltozások
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Újabb milliárdok érkezhetnek a városba

Újabb milliárdok érkezhetnek a városba

Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét megtarthatta évzáró polgármesteri fogadását Filóné Ferencz Ibolya. A kellemes hangulatú eseménynek az a Perczel-kúria adott otthont, amelynek átadása az idei esztendő egyik leginkább várt pillanata volt. A vállalkozók és az intézményvezetők mellett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a bonyhádi-dombóvári térség országgyűlési képviselője vett részt a fogadáson.

„Most is járványhelyzet van, de a tavalyi, elmaradt fogadáshoz képest annyi változott – és ezért szervezhettük meg a programot –, hogy ma már bárki számára elérhető az oltás, amivel a jelenlévők is rendelkeznek – kezdte köszöntőjét Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere rövid bevezetőjét követően – amelyben örömmel nyugtázta, hogy mindenki elfogadta a meghívását – rátért az elmúlt két év legfontosabb eredményeinek, eseményeinek összegzésére. A közel 30 perces, tartalmas prezentáció során több témakört is érintett. Mint fogalmazott, nem szeretné számokkal untatni a hallgatóságot, de azért vannak kiemelendő mutatók. A költségvetés főösszege 2021-ben megközelítette a 3,5 milliárd forintot, ebből 812 millió forintot fordítottak fejlesztésre. A főösszeg és a fejlesztési arány a korábbi években még magasabb volt, köszönhetően annak, hogy a város rendkívül hatékonyan használta ki a nemrégiben lezárult uniós ciklus adta pályázati lehetőségeket. Ehhez társultak még azok a források, amelyeket a magyar kormány biztosított a város számára. Az önkormányzat vagyonának alakulását mutató trendvonalnál viszont egyértelmű, folyamatos növekedés látható. Míg 2019. január 1-jén 10,5 milliárd forint volt a város vagyona, addig idén év elején már a 13 milliárdot közelítette ez a szám – ami még nem is tartalmazza azt a közel kétmilliárd forintot, ami az új szennyvíztelep-rekonstrukciójának az összege. Ugyanilyen kedvező volt a trend az iparűzési adóbevételt vizsgálva is: tavaly és 2021-ben is (a vírus okozta nehézségek ellenére) növekedett az arány. Idén közel 670 millió forint folyt be a városkasszába, ami a bonyhádi vállalkozások eredményességét igazolja.

A Top Plusz forrásból ötmilliárd forint érkezhet a városba

Az elmúlt két év legfontosabb felújításait, beruházásait is csokorba gyűjtötte prezentációjában a polgármester. Ezek összesen közel 5,9 milliárd forint értéket képviselnek. Az út- és a járdafelújításoktól a körforgalom és az agrárlogisztikai központ megépítésén át a sportpálya-beruházásig, csak néhány példa abból a rengeteg fejlesztésből, amely a városban történt. Tervekből sincs hiány, ez is kiderült a polgármester tájékoztatójából. Mint mondta, a két uniós fejlesztési ciklus között járunk: a korábbi már lezárult a mostani még nem indult be teljes egészében. Ettől függetlenül Bonyhád – a korábbi évek gyakorlatát követve – amennyire csak lehet előre dolgozik a sikeres beruházások érdekében. A városi piac esetében már egészen előrehaladott a folyamat: ahogy rendelkezésre áll a Top Plusz pályázatból forrás, rögtön elindulhat a terület sokak által várt teljeskörű felújítása. Elhangzott, a Tolna megyébe érkező 45,5 milliárd forint Top Plusz forrásból 5 milliárdra pályázhat Bonyhád.

Közösen elért sikerek

A rendezvények, a közösségi események és a családoknak biztosított támogatások mellett a város kitüntetettjeiről is szót ejtett előadásában Filóné Ferencz Ibolya. Utóbbiak sora egy újabb névvel bővült: 2021-ben Treitz György vehette át az év vállalkozójának járó Pétermann Jakab-díjat. A program zárásaként Potápi Árpád János mondott pohárköszöntőt, gratulálva a város töretlen fejlődéséhez. Arról biztosította Bonyhád vezetőit és a vállalkozókat, hogy akárcsak az eddigiekben, a jövőben is számíthatnak a segítségére.

Vissza