„Ezen a helyszínen is igazolja a résztvevők száma, hogy ez egy jó kezdeményezés, amelyet az önkormányzat már több mint tíz évvel e...
A korábbi évek szép hagyományát folytatva karácsonyi díszeket készítettek az „Együtt 1 Másért” Nappali Intézmény ellátottjai decem...
Hatalmas öröm a város számára, hogy dr. Katz Sándor matematika-fizika szakos középiskolai tanár országos Prima Primissima Díjas le...
A borús, esős idő ellenére sokan ellátogattak a Völgységi Advent részeként tartott december 2-ai jótékonysági sütivásárra. Sőt, ne...
A TV2 idén is megrendezi a „Nagy Vagy!” sportvetélkedőt, melynek tavaszi vizes játékokkal induló elődöntőjére szombaton került sor a kecskeméti uszodában.
A TV2 idén is megrendezi a „Nagy Vagy!” sportvetélkedőt, melynek tavaszi vizes játékokkal induló elődöntőjére szombaton került sor a kecskeméti uszodában. A BONI Széchenyi tagintézményének csapata a tavalyi sikeres szereplés után újra összemérte erejét, ügyességét, tudását az új ellenfelekkel. A jó hangulatú, izgalmas verseny négy fordulójából kettőben első, egyben második, egyben pedig negyedik helyezést értek el. Így a 30 csapatból harmadik helyezettként, jó esélyekkel várják a folytatást, melyre április 13-án, szombaton, Budaörsön kerül sor. A csapatot Filóné Ferencz Ibolya alpolgármester asszony is elkísérte Kecskemétre.