+
Bezárás Menü
0°C
2024. március 29.
Auguszta
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Gazdasági élet

Gazdasági élet egykor és napjainkban

 

A gazdasági élet egykor...

  1853 után a Völgység területének döntő hányada a parasztok kezébe került, így jelentősen megnőtt a parasztok mozgástere. Dohánytermeléssel, szőlő- és bortermeléssel foglalkoztak.

  Az ipar is fejlődésnek indult. 1847-ben a Kohn család alapított növényi olajgyárat, 1863-ban Bonyhádon, a megyében elsőként hengermalmot helyeztek üzembe. 1890-ben a szeszgyárat gőzmalommá alakították. Tolna megyében először Bonyhádon gyulladt ki villany 1902-ben. Megalakult az első helyi nyomda és az első helyi pénzintézet.

  Perczel Béla 1909-től 1913-ig dominó- és játékgyártást folytatott, 1913 után zománctábla és zománcedény-készítéssel foglalkoznak a Magyar Zománcmű és Fémárugyár, Perczel Béla-cégnél.

  1917-ben alakult meg a Pétermann és Glaser Cipőgyár.

  Az 1800-as évek végén Bonyhád az állattenyésztés révén szerzett hírnevet. Kettős hasznosítású, kitűnő pirostarka szarvasmarha-állományt tenyésztettek ki, mely országosan ismertté és elismertté vált.

gazdaság

gazdaság

gazdaság

... és napjainkban

gazdaság

  A Perczel Béla által alapított zománcgyár EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft. néven ma is működik. Magyarország egyetlen működő zománcgyárában manapság alapvetően háztartási célú zománcozott főző, sütő és kisegítő ún. egyéb termékeket gyártanak.

  A cipőgyártás is nagy múlttal rendelkezik Bonyhádon, mely 1917-ben indult a Pétermann és Glaser Cipőgyár létrejöttével. Ma az Aranykorona Ipari- Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a GOYSER Schuh Kft. és a HG Cipő Kft., az LD Jagd Cipőgyártő Kft., foglalkozik lábbelik készítésével, az L-Corium Kft. cipőtalp-béléseket gyárt.

  Fontos szerepet játszik a város gazdasági életében a borászati és söripari berendezéseket, hulladékgyűjtőket gyártó Bogép Kft.

  A Schäefer-Oesterle Kft. az Audi, a BMW, a Mercedes-Benz és a Porsche gépkocsik exkluzív típusaihoz készít belső térbe bőrrel bevont autóalkatrészeket.

  Kiemelt szerepe van a településen a növénytermesztésnek és az állattenyésztésnek, a Pannónia Mezőgazdasági Zrt. jelentős cég országos viszonylatban is. 2010-ben készült el biogázüzemük, melyet tehenészeti telepük mellett létesítettek. A 628 kilowatt/óra kapacitású biogázüzem által termelt áramot az E.ON-nak értékesítik, a 680 kilowatt/óra hőenergiát a zrt. telephelyein szociális és üzemi célokra használják fel. A Pannónia Mezőgazdasági Zrt. 1600, Magyarországon mintegy 250 éves múltra visszatekintő magyartarka szarvasmarhát tart, amely tipikus kettőshasznosítású fajta: ötvözi magában a kiváló, magas beltartalomú tejtermelést és a minőségi hústermelést.

  Bonyhád Város két jól működő közüzemi cége a Bonycom Kft. és a Fűtőmű Kft..

  Bonyhádon és környékén többen foglalkoznak borászkodással. A bonyhádi és gyöngyösi telephellyel rendelkező Danubiana Bt. Magyarország egyik legnagyobb borexportőr cége.

gazdaság
gazdaság

 

 

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz